Háztartásvezetési tanácsok egy tökéletlen háziasszonytól

Nem gondoltam volna, hogy valaha is a haztartásvezetésről fogok írni, mert valamennyi önkritikám még nekem is van. Tudom jól, hogy nagyon sok nálam ügyesebb háziasszony van, akik méltóbbak lennének arra, hogy mindebben tanácsot adjanak.

Azonban nemrégiben valaki tanácsot kért tőlem ezügyben. És mikor visszakoztam, azt mondta, pont azért kér tőlem tanácsot, mert tudja, hogy én mindezt nem a kisujjamból rázom ki, és emiatt érdekes a számára, hogy nekem mi vált be, mert ő se egy született házitündér.

Úgyhogy akit szorgalmas háziasszonynak neveltek, vagy eleve nagyon rendszeretőnek született, vagy egyáltalán, aki nem érti, mi a nehéz a háztartásvezetésben, az nyugodtan zárja be a bejegyzést, mert nem neki szól. De ha éppenséggel hasonló vagy hozzám, vagyis nem neveltek jó háziasszonynak és nem jön mindez természetesen a számodra (ne adj Isten te is az INTP nők 1,8%-ába tartozol vagy valami hasonlóan elvarázsolt személyiségtípusba), akkor talán hasznodra lehet mindaz, amit írok.

Először is érdemes tisztázni annak a kérdését, hogy mi várható el egy háztartásbeli nőtől. Adott a válasz: tökéletes lakás, kert, ételek, hiszen csak otthon van, nincs más dolga. És ezzel valamennyire még egyet is lehet érteni akkor, ha egy olyan háztartásbeli nőről van szó, akinek nincs gyereke vagy nagyok már, és így van napi akár nyolc órája is egyedül otthon. Ebbe nyilván beleférhet rengeteg minden. Ne felejtsük el, az internetes tökéletes tradwife-ok is általában gyerektelenek.

Azonban a legtöbb nő, aki „csak otthon van”, egy vagy több kisgyerekkel van otthon. Akik 1. nem hagyják dolgozni, 2. folyamatosan koszt és rendetlenséget csinálnak, 3. pszichésen és testileg is merítik az anyukát. Egy ilyen nőtől már korántsem várható el mindaz, mint az első példában szereplőtől.

Jó tehát, ha leszámolunk magunkban azzal az elvárással, hogy ha egész nap otthon vagyunk, akkor mindent és mindent tökéletesen kell csinálnunk, ráadásul segítség nélkül.

A másik fontos dolog, hogy ne hasonlítsuk össze magunkat másokkal. És ez nem csak olyanokra vonatkozik, akiknek más a családi helyzete, mint nekünk. Hanem azokkal se érdemes, akik szintén kisgyerekes, nagycsaládos nők. Mert lehet, hogy egész más neveltetést és tálentumokat kaptunk, mint ők. Vagy teljesen más, ha valakinek nagy gyerekei is vannak, akik tudnak figyelni a kicsikre, amíg mi a dolgunkat tesszük. De a gyerekek is nagyon különbözőek. Van, aki órákig eljátszik egy nap egyedül, más meg rajtunk lóg egy csomót, vagy olyan energiabomba, hogy muszáj vele rendszeresen játszótérre járni, így kevesebb időnk marad az otthoni dolgokra.

Aztán a másik a pszichés és fizikális megterhelhetőség szintje. Van, aki többet bír dolgozni, van, aki kevesebbet. A házimunka is munka. Részben szellemi, részben könnyű fizikai munka. El lehet benne fáradni. És van, aki jóval előbb elfárad, mint más, több pihenésre, alvásra van szüksége.

A fentiek tükrében azt javaslom, ne nyomasszuk magunkat azzal, hogy más, aki a mi helyzetünkben van, mennyivel több mindent és jobban csinál, mint mi.

Persze – vetheti fel valaki – ez már a XXI. század. A háztartásvezetés könnyű, hiszen ott vannak a gépek! Na igen. Van mosógép, mosogatógép, meg melegvíz a csapból. De még így is rengeteg mindent kell nekünk csinálni a két kis kacsónkkal. Ráadásul a legtöbben jóval nagyobb otthonokban élünk, mint az elődeink, és több cuccunk van. Nagycsaládban, kisgyerekek mellett, ehhez illő sokhelyiséges otthonban simán el lehet takarítgatni meg rendet rakni órákig nap mint nap. És akkor még főzésről, esetleg kertészkedésről vagy állatgondozásról nem is volt szó.

Úgyhogy nem, nem gondolom, hogy olyan nagyon könnyű a házimunka manapság, ha az ember kisgyerekekkel van otthon, ráadásul még nagycsaládos is. Hiszen a gyerekek folyamatosan koszt és rendetlenséget csinálnak.

Viszont könnyebbé lehet tenni a dolgot. És nekem az elvem tulajdonképpen ez: minél könnyebb és gyorsabb legyen a házimunka. Hogy helyette tudjak imádkozni, pihenni, a férjemmel minőségi időt tölteni, a gyerekeimmel foglalkozni, a barátaimmal, rokonaimmal a kapcsolatot ápolni, közösségbe járni, írni stb. Nem gondolom, hogy abból kéne álljon az életem, hogy egész nap mániákusan a háztartást csinálom. Legyen megcsinálva, mégpedig jól, de gyorsan és egyszerűen.

Azt hiszem, az elmúlt években sikerült pár jó módszert kitalálnom arra, hogy ez nagyjából működjön.

1. Nem csinálom, amit nem muszáj

Felmérve, hogy mire vagyok képes és mire nem, kiszelektáltam bizonyos dolgokat, amiket nem csinálok. Pl. nem főzök, nem vasalok, nem tartok állatokat, nem kertészkedek. Az a prioritás a férjem szemében, hogy a gyerekekkel foglalkozzak, rend és tisztaság legyen, és ki legyek pihenve, aminek hála egészséges vagyok testileg és pszichésen is, és általában jó a hangulatom. Amit nem csinálok, az nem fontos neki. Viszont ő pl. nagyon szívesen kertészkedik.

2. Odafigyelek a testi-lelki egészségemre

Alvás, ivás, evés, kikapcsolódás, szocializáció, lelki élet... minderre szánok időt. Akkor tudok jó feleség, anya és háziasszony lenni, ha jó állapotban vagyok minden tekintetben. Igyekszem alázattal elfogadni a határaimat és nem túlhajtani magamat. Pl. ha kell, arcátlanul alszom, amikor a lányok is alszanak délután – akkor is, ha a ház a feje tetején áll. Ha felébredek, több energiám lesz úgyis házimunkát végezni.

3. Bevonom a gyerekeket

Bizonyos dolgokat velük csináltatok meg. Pl. evés után a mosogatóba kell tenniük a tányérjukat, evőeszközeiket. Rendet kell rakniuk. A cipőiket a cipőssszekrénybe kell tenniük. Ilyen apró dolgok is csökkentik a káoszt és sokat segítenek abban, hogy rend legyen és tisztaság. De ahogy egyre nagyobbak lesznek, szeretném őket egyre több mindenre megtanítani.

4. Kordában tartom a cuccaink mennyiségét

Utálom a felesleges cuccokat. Sok cucc = nehezebb rendrakás = nehezebb takarítás. Úgyhogy igyekszem eleve nem beengedni felesleges dolgokat a háztartásba (sem megvenni, sem mint ajándék), illetve a meglévőeket rendszeresen szelektálom, mégpedig kegyetlenül, legyen szó ruhákról, játékokról, könyvekről vagy bármi másról. Van, amit eladok, van, amit kidobok, van, amit elajándékozok. De mindig nagy örömmel tölt el, mikor hely szabadul fel, illetve rendezettbé válik egy-egy fiók vagy polc.

5. Mindennek megvan a helye – és legyen is ott

Ahhoz, hogy takarítani lehessen, rendnek kell lenni. A rendhez pedig az kell, hogy mindennek legyen meg a helye és használat után kerüljön is vissza oda. A nap folyamán sokszor rendet rakok itt-ott vagy rakatok a gyerekekkel. Igyekszem rászoktatni arra őket is, hogy mindent tegyenek a helyére, ha már nem használják.

6. Nem követek szigorú beosztást

Volt, hogy próbálkoztam olyannal, hogy csinálok egyfajta táblázatot, melyik nap melyik helyiséget takarítom ki, de nem vált be. Egyszerűen kiszámíthatatlan az élet kisgyerekek mellett. Van, hogy egy nap több minden belefér, van, hogy sokkal kevesebb. Csak stresszes lettem tőle, ha nem sikerült az aznapi szobát kitakarítani és torlódtak a feladatok. Úgyhogy mindig ott és annyit takarítok, amire épp szükség van, ill. amire lehetőségem van. Vannak napok, mikor sok mindent elvégzek, van, amikor szinte semmit. Elfogadtam, hogy nem minden napom ugyanolyan produktivitás tekintetében sem. Ugyanígy igyekszem azt is figyelembe venni, hogy a gyerekek életkorával is változik, mire vagyok képes. Pl. mikor fél–másfél éves kor közötti gyerekem van, nálam az a mélypont. Vagy amikor babát várok, az is egy különleges helyzet.

7. Kihasználom a holtidőket

Pl. a lányaim együtt fürdenek az emeleti fürdőszobában. Ilyenkor nem csak ülök és nézem őket, hanem takarítom a fürdőt egy kicsit, vagy szétválogatom és elrakom a megszáradt ruhákat a szekrényekbe, és közben rájuk-rájuk pillantok. Próbálok ahhoz alkalmazkodni, amit épp csinálnak vagy ahol épp lenni akarnak, és dolgozni ott valamennyit amellett, hogy figyelek rájuk. Sok ilyen pár percnyi holt idő a nap folyamán akár órákká is összeállhat, amikor dolgoztam valamit.

8. Segítséget kérek

Heti egyszer négy órát itt van egy babysitter. Ezt az időt elsősorban arra használom, hogy az emeleten rakjak rendet és takarítsak. Az nem annyira „bababarát” hely, így ott nem tudok olyan hatékonyan dolgozni, ha a legkisebbre is közben figyelni kell. Így viszont, hogy más vigyáz rá, gondtalanul tudom csinálni a dolgomat ott is.

Másik segítségem a képernyők. Szigorú szabályok vannak nálunk e téren, de azért nem annyira szigorúak, mint amit itt-ott hallani, hogy 3 éves kor alatt nulla képernyő, utána is csak napi 10 perc. Szerintem ez irreális, hacsak nem szórakoztatják a gyerekeket órákig a nagyszülők minden nap. Jól esik reggelente letusolni, amíg a 2,5 évesem néz egy kis mesét, vagy felugrani az emeletre és indítani egy mosást stb.

A harmadik segítség lehet a férjünk és a nagyobb gyerekek. Vigyázhatnak a kicsi(k)re, amíg végezzük a dolgunkat, vagy beszállhatnak a házimunkába. Nálunk valahogy olyan természetesen kialakult, hogy mi az, amit a férjem csinál, és mi az, amit én. Ez nem 50-50%, hanem ami olyan „férfiasabb” munka, az az ő dolga. Pl. életemben nem nyírtam még füvet, mert ezt mindig ő csinálja. De nem csak ilyesmit csinál. Hétvégente ő főz, mikor épp nem rendelünk, mert inkább ebédet készít, minthogy a gyerekekre kelljen vigyáznia, amíg én főzök. Én még inkább a gyerekekre vigyázok, minthogy a konyhában kelljen tevékenykednem, úgyhogy mindenki nyer.

9. A hobbijaim többségéről lemondtam, és úgy általában véve tudok nemet mondani

Kell a szórakozás, de tény, hogy túlzásba lehet azt is vinni az állapotbeli kötelességeink rovására. Úgyhogy igyekeztem lemondani arról, amiről le tudok, és valóban csak annyit kikapcsolódni, amennyi kell. De úgy általában is igyekszem nem túlvállalni magam, pl. nem jelentkezem a szülői munkaközösségekbe. Szerintem mindenki megérti, hogy ez most nekem nem az az időszak az életemben, hogy szerepvállalásaim legyenek óvodai, iskolai vagy plébániai közösségekben.

10. Értékelem, amit csinálok

Nem tartom megalázó cselédmunkának a házimunkát. Nem gondolom, hogy elpazarlom általa az életemet. Nem hiszem, hogy semmi jelentősége sincs annak, amit teszek. Épp ellenkezőleg. Úgy gondolom, hogy az, hogy rend és tisztaság legyen az otthonunkban, nameg melegség és szépség, nem más, mint lélekformálás. A szeretteim és a magam lelki egészségét ápolom vele. Főleg, hogy a férjem szeretetnyelve a szívességek, és nagyon fontos neki a rend meg a tisztaság. Ha jól dolgozom itthon, az azt mondja neki, hogy fontos nekem, szeretem őt. Én pedig nagyon fogékony vagyok a szépre, így rendkívül sokat ad, ha szép környezetben tölthetem a napjaimat.

11. Hálás vagyok

Igyekszem nem sajnálni magam amiatt, hogy mennyit kell dolgoznom itthon. Egyszerűen hálás próbálok lenni. Hogy van egy szép, kényelmes otthonom, amit takaríthatok. Vannak cuccaink, amikből rendetlenség kerekedhet. Van családom, akik miatt, igen, több a házimunka, de mi az ahhoz képest, ami jót kapok tőlük! (Ráadásul segítenek is már, és igyekszem úgy nevelni őket, hogy egyre többet segítsenek.) Hogy nem kell eljárnom dolgozni, hanem itthon lehetek.

Meg az az igazság, hogy vannak bizonyos házimunkák, amiket kifejezetten élvezek. De az eredmény mindenképpen nagy örömmel tölt el: hogy az otthonom egy-egy része megszépül.

Néhány kérdés és válasz:

Hogyan rakok rendet/takarítok?

A módszerem az, hogy kétféle síkon mozgok úgymond. Az egyik a mindennapos teendők. A másik pedig a komolyabb takarítás.

Mindennapos teendők: mosogatás, ágyazás, étkezőasztal letörölgetése, rendrakás és felsöprés a nappaliban stb. Tehát olyan dolgok, amiket minden nap meg kell csinálni (van, amit akár többször is) – ezek jelentik az alapot. Ezeket igyekszem minden nap meg is csinálni, és lehetőleg minél előbb. Jelenleg délelőtt csak a 2,5 éves kislányom van itthon, aki mellett egész jól lehet házimunkát végezni. Úgyhogy igyekszem délelőtt elvégezni, amit csak tudok, de persze vele is foglalkozom. Ha kedve van, nem csak én játszom vele, hanem őt is bevonom abba, amit csinálok. De ő szívesen játszik egyedül is, vagy délután és este a nagyobb tesóival, főleg az 5 éves nővérével.

Ezeken kívül vannak azok a dolgok, amiket nem kell minden nap megcsinálni, hanem mondjuk hetente, havonta stb. Ezeket úgy csinálom, amikor épp tudom és lehetőségem van rá.

Próbálok legalább egy helyiségben rendet rakni és kitakarítani minden nap. De ha nem sikerül, nem görcsölök rá. Mint írtam, nincs beosztásom. Ott dolgozok, ahol tudok, és annyit, amennyit tudok.

Prioritást élvez a földszint, mivel ott töltjük a napunk nagy részét, valamint ott fogadunk vendégeket, illetve az emeleten az ottani fürdőszoba. De igyekszem odafigyelni arra is, hogy az egyéb helyiségekbe is eljussak a kellő időben.

A helyiségek takarításánál azt szoktam csinálni, hogy először rendet rakok, ill. ami útban van (pl. seprés, felmosás esetén), ki- vagy felpakolom. Aztán takarítok. Felülről lefele szoktam dolgozni, illetve a szoba egyik sarkától a másikig haladok szépen sorban a rendrakás és a takarítás esetében is. Így nincs az a bénító érzésem, hogy jaj, hova kapjak.

Rendszerezni, szelektálni úgy szoktam különböző polcokat, szekrényeket, tárolókat, hogy egyszer csak elegem lesz, és akkor mindent kiszedek belőle és megcsinálom. E tekintetben sincs beosztásom. Ha már nagy a káosz vagy sok cucc jött össze valahol, és az aktuális legkisebb is hagy, nekiesek és megcsinálom.

Hogyan vonom be a gyerekeket?

Egyelőre a rendrakásba szoktam őket bevonni. Illetve hogy eleve ne is csináljanak rendetlenséget, arra igyekszem ránevelni őket. De már csinálhatnának több mindent is, hiszen van két alsósom és egy ovisom is. Az a tervem, hogy nyáron megtanítom őket pár dologra, pl. mosogatás, felsöprés, felmosás, portörlés, hogy több mindenbe be tudjam őket vonni.

Ehhez persze az kell, hogy engedelmességre legyenek nevelve a gyerekek. Ezt mindenki maga látja, hogy mi válik be a gyerekéinél, ill. neki mi fér bele. A lényeg, hogy ha azt mondjuk, hogy ezt vagy azt csinálják meg, akkor csinálják is meg, ne kelljen vitatkozni, kiabálni, harcolni, különben úgy érzi az ember, hogy nem is segítség, amit a gyerekek nyújtanak, mert több idő és energia megy el azzal, hogy rávegyük őket a munkára, mint amennyi azzal ment volna el, ha mi csináljuk meg helyettük. Tehát a házimunkára nevelést mindenképp meg kell előzze az engedelmességre nevelés.

Mit csinálok, ha nincs kedvem házimunkát végezni?

Próbálok arra gondolni, hogy ez a dolgom és kész. Ezzel szolgálom Istent és a szeretteimet. A férjem is elmegy dolgozni akkor is, ha nincs kedve. A gyerekeim is mennek óvodába, iskolába, kedvtől függetlenül. Nekem is ezt meg kell tennem.

Nem szabad, hogy a hangualataim uralkodjanak felettem. De azért poróbálhatom befolyásolni is a hangulatomat, hogy ne ellenség legyen, hanem a szolgálóm. Mondjuk azzal, hogy tőlem telhetően eleget alszom, eszem, iszom, kikapcsolódom. Hogy elég D-vitamint, magnéziumot és vasat viszek be. Hogy vannak barátaim. Hogy van jó imaéletem. Vagy egyszerűen berakok valami vidám, pörgős zenét, ami felvidít és cselekvésre ösztönöz. Vagy valami olyan hallgatnivalót, ami érdekes, és már csak azért is nekiállok a takarításnak, hogy azt hallgathassam.

Az is motiváló lehet, hogyha felírjuk, mit kéne megcsinálni aznap, és amikor elkészültünk valamivel, kipipáljuk/áthúzzuk.

Vagy versenyezhetünk az idővel is. Kitaláljuk, hogy most x időn át folyamatosan házimunkát végzünk, és igyekszünk az alatt az idő alatt a lehető legtöbb dolgot megcsinálni. Lehet, úgy belejövünk, hogy az idő lejártával is folytatjuk a munkát, mert igazából nem csinálni, hanem elkezdeni nehéz.

De természetesen nem minden nap ugyanolyan. Van, hogy nem alszom ki magam. Van, hogy hidegfront van, és a gyerekeim meg én is feszültek, nyűgösek vagyunk. Van, hogy ők betegek, vagy épp én. Ezeket el kell fogadnom, és megengednem magamnak bűntudat nélkül, hogy legyenek lazább napok.

Hogyan lehet elkezdeni jó háziasszonnyá válni?

Úgy gondolom, lépésről lépésre kell haladni. Ki kell tapasztalni, mi válik be és mi nem. Hol vannak a határaink. Mi az, amiből lejjebb kell adnunk, és mi az, ami viszont nagyon fontos a férjünknek és nekünk. Kell-e segítség, és ha igen, milyen.

Az is igaz, hogy nyitottnak kell lennünk a folyamatos újrakalkulálásra. Annyi minden történhet! Nagyobb házba költözünk. Születik egy új baba. Iskolába megy még egy gyerek. A másik meg végre elmúlik 1,5 éves és egyre jobban lehet tőle dolgozni.

Én hiszek abban, hogy ha őszintén jók szeretnénk lenni – nem másokkal versenyezve a legjobbak, hanem a magunk lehetőségeihez képest jó háziasszonyok –, akkor menni fog. Főleg, ha még a Jóistent is bevonjuk a dologba és imádkozunk a cél érdekében. Talán ez a „jó” a nehezebb időszakokban kevesebb, mint szeretnénk, de tiszta lehet a lelkiismeretünk, hogy megtesszük, amit tudunk, és ez a lényeg.

Mindenesetre én türelemre intenék mindenkit. Idő kell ahhoz, hogy valaki belerázódjon a kisgyerek(ek) melletti munkába. Teljesen más pici gyerekek mellett elvégezni bármit is, mint nélkülük, amihez húsz-harminc éven át szoktunk. Normálisnak mondható épp ezért, ha valaki egy kisgyerekkel rosszabb háziasszony, mint más négy-öt gyerekkel. Rengeteget számít a rutin, a tapasztalat.

És végül egy utolsó fontos gondolat: nem a jó háziasszonyság az értékünk fokmérője.

Van, aki azért tökéletes háziasszony, mert nárcisztikus személyiségzavara és OCD-je van. Vagyis kényszeresen takarít és pakol egész nap, hogy tökéletesnek tudhassa magát és mások is annak lássák őt. De közben a gyerekeivel, unokáival alig foglalkozik és kikészíti őket a legkisebb porszem miatt, ezen kívül nagyon csúnyán lenéz másokat, akik nem úgy teljesítenek, ahogy ő, ill. féltékeny azokra, akik meg még nála is valamiképpen jobbak.

Azt gondolom, hogy inkább legyen négyes alá, ahogy az otthonunk kinéz, de legyen békés a légkör és a gyerekeink ne állandóan a hátunkat lássák, ahogy épp kényszeresen takarítunk, főzünk vagy kertészkedünk, és alázattal, empátiával és szeretettel tudjunk más nőkhöz közelíteni.

A házimunka az egyik állapotbeli kötelességünk, de csak az egyik. Több más dolgunk is van, amik legalább ilyen fontosak, ha nem fontosabbak.

Az alázatot meg a kedvességet se pótolja a suvickolásbeli teljesítményünk, mert Jézus nem azt mondta, hogy arról ismerje meg a világ, hogy Őt követjük, hogy mindig tökéletes rend és tisztaság van az otthonunkban, hanem hogy szeretettel bánunk egymással.

Úgy gondolom, ha jó a kapcsolatunk Istennel, akkor meg fogja mutatni, mi akadályoz abban, hogy jobb háziasszonyok legyünk, ahogy azt is, mit tehetnénk a javulás érdekében. Ahogy arra is figyelmeztetni fog, ha irreális elvárásaink vannak. Segítséget is fog adni. Nekem ez a tapasztalatom. Így a házimunka nem lesz se bálvány, se szégyennel, kudarcokkal terhelt terület, nyűg. Meg lehet szeretni a házimunkát, és megtanulni, hogy végezhetjük gyerekek mellett. És meg lehet tanulni azt is, hogy bűntudat nélkül elengedjünk bizonyos dolgokat. Vagyis egyszerűen békét tudunk találni életünk ezen területén is.

Sok sikert kívánok!