Miért van annyi válás és kiugrott pap?
Súlyos hivatásválságot élünk. Egyre többen vannak azok, akik saját döntésük révén nem köteleződnek el semmilyen hivatásban (hásság, papság, szerzetesség), és még többen, akik noha ezt megteszik, nem tartanak ki és elválnak vagy kiugranak.
Rengeteg okot lehetne sorolni azzal kapcsolatban, miért nem képesek a mai emberek kitartani a hivatásukban. De én most csak egyet szeretnék megosztani, amiről úgy gondolom, hogy minden bajnak a gyökere. Ez pedig a téves életcél.
Vannak céljaink az életben, és van az életcélunk. Az életcélt az különbözteti meg a puszta céloktól, hogy ettől tesszük függővé a boldogságunkat. A célok megvalósulásának örülünk, és ha nem sikerülnek, csalódottak vagyunk, de az élet megy tovább. Viszont ha az életcélunk hiúsul meg, attól megtörünk és úgy érezzük, hiába élünk.
A házasságok felbomlásának és a papi kiugrásoknak a fő okát én abban látom, hogy az adott férjnek/feleségnek vagy papnak helytelen az életcélja, vagyis az egyszerű célok közül választ valamit, amit bálványozni kezd.
A katolikus katekizmus tanítása szerint az életcélunk az, hogy Istent megismerjük, szeressük, Neki szolgáljunk és így a mennybe jussunk. Másképp ezt a Biblia a főparancsokban fogalmazta meg: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!", illetve „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" Ehhez kapcsolódóan adott nekünk Jézus egy új parancsot: „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!" Az életünk nagybetűs Célja tehát az, hogy szeressük Istent és a felebarátainkat. És nem is kell más a boldogsághoz. Minden más jó, ha van, de nem szükségszerű.
Ez azért nagyon jó, mert mindenki számára, minden helyzetben megvalósítható. Legyünk fiatalok vagy idősek, egészségesek vagy betegek, professzorok vagy segédmunkások, szegények vagy gazdagok, akkor is közösségben lehetünk Istennel és szerethetünk másokat.
Azonban ha valami más lesz az életcélunk, a boldogságunkat homokra építjük. Egyrészt, mert nem biztos, hogy elérjük a kitűzött célt. Másrészt, mert ha elérjük, csalódni fogunk, hiszen csak Isten tud boldoggá tenni minket, minden vagy mindenki más csak részleges, időleges, tökéletlen boldogságot tud adni, amit örömnek nevezünk.
Ha valaki felrúg egy házasságot vagy papként, szerzetesként kiugrik, annak az az oka, hogy úgy érzi az illető, a házastársa vagy a papság akadályozza a boldogság elérésében. Azt hitte, a másik személy, a házas lét, a gyerekek boldoggá teszik majd, de nem így történt. Azt hiszi, rosszul választott, de majd egy másik valaki boldoggá fogja tenni. Vagy a pap hat évnyi készülődés után szintén nem érzi magát boldogan papként. Lehet, rosszul választott hivatást? A házasság majd biztos elhozza a várva-várt boldogságot!
Így tántorognak a szerencsétlen boldogságkeresők pártól párig, életállapottól életállapotig. Csakhogy – bár ezt nyilván nem vallanák be – a váltástól sem lettek boldogok, sőt.
Aki azt hiszi, boldoggá teszi, ha partnert vagy hivatást vált, csalódni fog. Sőt, esküszegése által csak még mélyebbre süllyed a boldogtalanságban, hiszen halálos bűnben, Istentől elszakadva kell élnie, mint szerencsétlen ősszüleinknek, akik elhitték, hogy akkor lesznek boldogok, ha Isten parancsával szembe menve megkaphatják, amit annyira akarnak.
Mi a teendőnk, ha házasként vagy papként, szerzetesként boldogtalannak érezzük magunkat? Vagy ha épp amiatt vagyunk boldogtalanok, mert nem lehettünk házasok, szülők vagy papok, szerzetesek, pedig ez volt a kívánságunk?
Nos, akár amiatt vagyunk boldogtalanok, mert nem kaptuk meg, amit kívántunk, akár amiatt, mert megkaptuk és csalódtunk, a megoldás az, hogy megtérünk bálványainktól az Úrjézushoz.
Akkor leszünk boldogok már itt, a földön is, ha szentek vagyunk. Nagyon szépen kifejezi ezt az, hogy a szenttéavatás előtt állókat boldogoknak nevezzük. Isten tud csak egyedül boldoggá tenni minket, senki és semmi más! A boldogsághoz egyedül az kell, hogy Istennel szeretetkapcsolatban éljünk és másokat tudjunk szeretni, vagyis gyakorolhassuk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit feléjük. Minden más jó dolog lehet, de nem szükséges. Vágyhatunk párra, gyerekre, gazdagságra, munkahelyi sikerre, kitüntetésekre, akármire, és törekedhetünk is rájuk az erkölcsiség keretein belül. De nem szabad, hogy ezek a célok bálványokká váljanak az életünkben, mert akkor elszakítanak minket Istentől, bűnösök, csalódottak és boldogtalanok leszünk a földön és a túlvilágon is.
Tudok a házastársam mellett szeretetkapcsolatban élni Istennel és gyakorolni a szeretet cselekedeteit? Akkor boldog vagyok, és nem fogom elhagyni (hacsak nem muszáj, mert bántalmaz engem vagy a gyerekeinket, de akkor sem keresek másik párt).
Tudok papként, szerzetesként Istennel szeretetkapcsolatban élni és a szeretet cselekedeteit gyakorolni? Igen, tehát boldog vagyok, és nem ugrom ki, mert tudom, hogy akkor nem lennék már többé Istennel közösségben.
A vágyak szép dolgok. Van, hogy Isten ülteti őket a szívünkbe. Vágyunk a szerelemre, gyerekekre. Vágyhatunk papságra, szerzetesi életre. Vágyunk arra, hogy kibontakoztathassul a képességeinket, hogy az érdeklődési körünk szerinti munkát végezzünk. Ez mind jó. De nem szabad mindehhez bálványként ragaszkodnunk, és azt hinnünk, nincs értelme az életünknek és nem lehetünk boldogok, ha nem valósulnak meg. Ahogy azt sem szabad hinnünk, attól leszünk boldogok, ha ezeket elértük.
Szeretnék ezzel kapcsolatban néhány példát elmesélni.
Casciai Szent Rita apáca akart lenni, de férjhez adták egy nehéz természetű emberhez. Ő nem a vágyait kergette, hanem ott élt szent életet és gyakorolta a szeretet cselekedeteit, ahová őt Isten helyezte. Ennek eredményeképpen megtért a férje. Később, özvegyként apáca lehetett, de biztos vagyok benne, hogy akkor is boldog lett volna, ha ez nem valósul meg.
Nagy Szent Gertrúd egy rendkívül intelligens, tehetséges és művelt szerzetesnő volt, akinek fiatal lányként az volt az életcélja, hogy még a férfiakon is túltegyen mindebben. Azonban üresnek érezte az életét emellett a cél mellett. Megtért, rájött, hogy rossz életcélja volt. Mély istenkapcsolatot alakított ki és innentől kezdve tálentumait nem saját maga dicsőségének növelésére, hanem arra használta, hogy a felebarátait szolgálja vele, pl. nővértársainak sok részletet lefordított a Bibliából latinról németre és rengeteg embert ellátott tanácsaival, még egyházi és világi nagyságokat is.
Ezen kívül hány szent van, aki úgy halt meg, hogy élete műve romokban hevert vagy elvették tőlük mindannak az irányítását, amit ők hoztak létre. Ez mind annak a próbája volt, hogy mi a boldogságuk alapja: Isten vagy a saját műveik, eredményeik?
Tehát úgy gondolom, akkor lesz valaki kitartó a hivatásában, ha az isten- és emberszeretetet teszi meg élete céljául, boldogsága alapjául. Így nem keseredik meg, ha kisebb céljai nem valósulnak meg. És nem adja fel a hivatását akkor sem, ha minden álma megvalósult, és rádöbben, hogy így mégsem boldog: vagyis nem a család és nem a papság tesz boldoggá, mindez csak keret és eszköz ahhoz, hogy Istent és embertársainkat szeressük és szolgáljuk.
Teljesen át kell adnunk az akatatunkat Istennek. Úgy kell élnünk: Istenem, ezt úgy szeretném és törekszem rá, de ha nem adod meg, az sem baj, csak Te kellesz! Ha megadod, aztán elveszed, nem baj: csak Te kellesz! Ha megadod, de aztán másra vágyom, nem baj, kitartok: csak Te elég vagy nekem!
Ha feleség lettem, lemondok a többi férfiról. Ha anya lettem, lemondok minden olyan munkáról és hobbiról, ami ezzel nem fér össze. Ha pap lettem, lemondok a házasságról, a gyerekekről, a karrierről.
Arról is szeretnék még beszélni, amikor valaki kétfelé sántikál. Megosztott szívű. Feleség, de nem igazán. Anya, de nem igazán. Pap, de nem igazán.
Feleség, de azért flörtölget másokkal, férfi „barátai" vannak, nem engedelmeskedik a férjének, túlzott mértékben ragaszkodik a szabadságához, a saját akaratához. Ő az első önmagának, nem szolgál. Az ilyen nő lehet, hogy nem hagyja el a férjét, de megosztott szívű, nem jó feleség.
Anya, de nem vállal minden gyereket, akit felelősen vállalhatna, fogamzásgátlást használ. Aki gyerekei vannak, azokkal nem foglalkozik eleget, mert a hobbik meg a munka fontosabb és kényelmesebb. A gyerekeit indokolatlanul hamar itézménybe adja és indokolatlanul hosszú időre intézményben hagyja. De ha velük is van, akkor se figyel rájuk, inkább tv-t néz vagy a telefonját nyomkodja. A gyerekek is sokat vannak képernyő előtt, mert az a kényelmes az anyának, addig is elvannak magukban. Az ilyen nő lehet, hogy szül egy-két gyereket és biztosítja az alapvető fizikális szükségleteiket, de megosztott szívű, nem jó anya.
Pap, de azért valahogy mégsem igazán. A lehető legkevésbé akar papnak tűnni. Lazáskodik, a reverendát csak akkor ölti magára, ha már nagyon muszáj. Fontosabb neki a tudományos tevékenység, a karrier, a nem kifejezetten papi feladatok. Szeretne népszerű lenni. Inkább beszél pszichológiáról, mint a hitigazságokról vagy az erkölcsi tanításról. Közösségszervező, tanár, coach, esetleg médiaszemélyiség – és valahol, úgy mellesleg pap. Az ilyen pap lehet, hogy nem ugrik ki, de megosztott szívű, nem jó pap.
Mi a megoldás? Az, hogy vessük bele magunkat Isten karjaiba és öleljük magunkhoz szorosan a hivatásunkat. Ragaszkodjunk úgy Istenhez és a hivatásunkhoz, mint akinek az élete múlik rajta. Mert valóban így is van. Csak akkor lehetünk boldogok a földön és a túlvilágon, ha ragaszkodunk Istenhez és a hivatásunkhoz, és teljes szívvel bele vetjük magunkat Isten szeretetébe és az embertársaink szolgálatába a hivatásunkon keresztül. Ne higgyünk a Sátánnak, aki azzal kecsegtet minket, hogy a hivatásunktól eltávolodva vagy azzal teljesen szakítva lehetünk csak boldogok. És azt se higgyük el, hogy így kedvesek maradhatunk Isten előtt és a mennybe juthatunk!
Járjunk misére, gyónjunk, áldozzunk rendszeresen, minden nap imádkozzuk a rózsafüzért, olvassuk a Bibliát, elmélkedjünk, gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit! Haljunk meg magunknak és a vágyainknak, semmihez se ragaszkodjunk foggal-körömmel! Akkor hűségesek tudunk maradni Istenhez és a hivatásunkhoz.
„Fiam! Ha bölcsességre vágysz, tartsd meg a törvényt, és Isten megadja azt neked, mivel az igazi bölcsesség és műveltség az Úr félelme, s ami kedves előtte, az a hűség és az alázatosság.
Ne légy engedetlen az Úr félelmével szemben, és ne járulj eléje megosztott szívvel!
Ne légy kétszínű az emberek előtt, és ne kövess el botlást ajkaddal!
Légy ezekben óvatos, hogy el ne essél,és szégyent ne hozz magadra, hogy az Úr le ne rántsa a leplet titkaidról, és le ne sújtson rád a gyülekezet közepette, mert álnokul közeledtél az Úrhoz, és szíved tele volt csellel és hamissággal."
(Sír 1,33-40)
„Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz, légy állhatatos a jámborságban és az istenfélelemben, és készülj fel a megpróbáltatásra!
Alázd meg szívedet és légy állhatatos, hajtsd füledet a bölcs igék befogadására; ne légy elhamarkodott a kísértés napján!
Viseld el, ha Isten késni látszik; ragaszkodj Istenhez és tűrj, hogy végül is gyarapodjon életed!
Fogadd el mindazt, ami rád ki van szabva, tűrd el, szenvedve bár, és viseld békével megaláztatásodat, mert az aranyat és ezüstöt tűzben teszik próbára, a kedves embereket pedig a megaláztatás kemencéjében.
Bízzál Istenben, ő majd gondodat viseli; remélj benne, akkor egyenes úton járhatsz, maradj félelmében, és öregedjél meg benne!
Akik félitek az Urat, várjátok irgalmát; el ne pártoljatok tőle, hogy el ne essetek!
Akik félitek az Urat, higgyetek benne, akkor nem marad el jutalmatok; akik félitek az Urat, bízzatok benne, akkor gyönyörűségtekre lesz az ő irgalma; akik félitek az Urat, szeressétek őt, akkor szívetek felderül!
Nézzétek, fiaim, az előbbi nemzedékeket,és véssétek eszetekbe: senki sem vallott szégyent, aki bízott az Úrban!
Volt-e, aki parancsai mellett kitartott, és szégyenben maradt. Volt-e, aki hozzá kiáltott, és ő elnézett fölötte?
Mert Isten kegyes és irgalmas, megbocsátja a bűnöket a szorongatás napján,és megvéd mindenkit, aki őt igazságban keresi.
Jaj a megosztott szívnek, a bűnös ajaknak, a gonosz kéznek, a földön két úton járó bűnösnek!
Jaj a lankadt szívűeknek, akik nem bíznak Istenben! Nem is találnak ezért nála oltalmat!
Jaj azoknak, akik elvesztették türelmüket, akik elhagyták az egyenes utakat, és gonosz utakra tértek!
Mitévők lesznek, ha az Úr elkezdi a vizsgálatot?
Akik félik az Urat, nem engedetlenek szavával szemben, s akik szeretik őt, útjához tartják magukat.
Akik félik az Urat, keresik azt, ami neki kedves, s akik szeretik őt, eltelnek törvényével.
Akik félik az Urat, elkészítik szívüket, és megalázzák magukat előtte.
Akik félik az Urat, megtartják parancsait,és békével tűrnek, amíg rájuk nem tekint, és mondják: »Ha bűnbánatot nem tartunk, az Úr kezébe esünk,és nem az emberek kezébe;
Mert amekkora az ő nagysága, akkora az ő irgalma is!«"
(Sír 2,1-23)
Kapcsolódó:
Könyv családosoknak: B. S. Aldrich – És lámpást adott kezembe az Úr
Könyv olyan nőknek, akik nem tudtak megházasodni: B. S. Aldrich – Ella kisasszony
Könyv papoknak: Koszterszitz József – Lépcsőima