Egy bűnöző férj megtérése

Írta: Connie Hultquist

Jim és én 1966-ban találkoztunk. Ő 25 éves volt, én pedig 18. Vad volt, ahogy én is. Amikor találkoztunk, már olyan életet élt hét éve, hogy ki-be járt a börtönből, és ismét két év várt rá a cellák mögött. Hat hónappal később a börtönben házasodtunk össze. Hamarosan fiunk született. Pár hónapra rá csodálatos módon megtértem Krisztushoz. A börtönbüntetése miatt két és fél éven át nem éltem együtt a férjemmel. Miután egy évet otthon volt, bűncselekmények sorozatába kezdett bele.

Időről időre elhagyott minket minden szó nélkül. Istenen kívül senkihez se fordulhattam. Senki se tudta, hol a férjem. Időnként olyan harag tombolt a szívemben, mint ahogy az erdőtűz vágtat keresztül a száraz és szeles vidéken. Szaladtam és ordítoztam, mint egy eszét vesztett nő, aki a kedvesét keresi a tomboló tűzben. Átkokat szórtam Istenre, hogy aztán nem sokkal később a fáradtságtól ájultan a bűnbánat keserű könnyeit hullassam. Aztán megint felkeltem, elkezdtem újból rohanni, majd elesni újra és újra, míg végre alá nem vetettem teljesen az akaratomat Krisztus akaratának. Aztán vártam, talán ismét hat hónapot, tudva, hogy Isten a helyzet ura.

Eleinte arra gondoltam, hogy elválok. Nem ezt teszik a nők, ha a férjük újra és újra faképnél hagyja őket? De Jim mindig hazatért és bűnbánatot tartott. Rejtélyes módon megjelent a hátsó ajtónál, miután négy vagy öt hónapon keresztül nem láttam, és úgy nézett ki, mint egy őrült. De a kosz és a napégette arc mögött még mindig az én férjem volt.

Mindig bekísértem a házba, vacsorát adtam neki, a béke és nyugalom szavaival beszélve hozzá. Fürdővizet engedtem neki, hogy megfürödhessen és ismét férfinak érezhesse magát. Feltámadt az együttérzés a szívemben. Nekem volt Uram, Jimnek viszont nem. Tiszteltem és dicsértem őt.

Kizártam a világot és egyedül voltam a kedvesemmel. Nem számított, mi mindent tett velem, még mindig egy test voltunk. Ő volt az első és egyetlen férjem – egy szörnyű, istentelen, hűtlen férj, de még mindig a férjem. Újra és újra eljött a gyógyulása, amint megbocsájtottam neki és feltártam a számára a szerelmemet. Semmit sem tartottam vissza.

Voltak időszakok, mikor vacsorát tettem az asztalra, és észrevettem, hogy a férjem rettenetesen sokat késik. Füleltem, hallom-e autó zaját, és állandóan az ablakhoz futkostam. A régi, jól ismert félelem ismét felütötte a fejét, tudva, hogy a férjem újból elhagyott. Ez a jelenet a házasságunk első tizenkét évében harmincszor ismétlődött meg. A férjem egyszer csak, minden figyelmeztetés nélkül eltűnik. A gyerekek sírva futnak be a játékból, azt kérdezgetve, „Hol van apa? Hol van apa?” Én azt mondom a kicsi Jimmymnek: „Apa nincs jól, de Jézus meg fogja gyógyítani.” Megtanítottam rá a kicsiket, hogy így imádkozzanak: „Köszönöm, Jézus, hogy hazahozod az apukámat.”

Meghalt az anyja, és nem lehetett a nyomára bukkanni sehol. Éjt nappallá téve könyörögtem Istenhez, látszólag eredmény nélkül. Az évek múlásával a bűntettek is folytatódtak, mintha nem is lenne Istenem. Úgy éreztem magam, mint egy apátlan-anyátlan gyermek. Végtelenül kimerült voltam, és a férjem újabb bűntényt követett el és majdnem négy évre rács mögé került.

Szerettem őt. Úgy éreztem, hogy démoni megszállás alatt áll, de még így is a férjem volt. Időnként gyűlöltem. A kezed és a lábad hozzád tartozik, akkor is, ha fájnak, nem tudod levágni őket. Így voltam én is a férjemmel. Az enyém volt. Utáltam, amikor faképnél hagyott, de a felesége voltam, bármi is történjen. A házasságtörés volt a számomra a legrosszabb bűn mindközül. Minden este, mikor egyedül feküdtem le a nászi ágyunkba, Istenhez kiáltottam, hogy őrizze meg a tisztaságomat még az álmaimban is, hogy sose álmodjak más férfiról.

Megannyi reggelen azt gondoltam, amikor felébredtem: „Uram, minek adtál nekem még egy napot, hogy éljek?” Gyakran olyan sötétnek tűnt a világ a számomra, de az én édes Jézusom mindig eljött hozzám, hogy életet és örömet öntsön az én megfáradt és levertséggel küzdő lelkembe. Egy alkalommal Isten természetfeletti módon szabadított meg a terhemtől. Egyszerűen megfeledkeztem róla, hogy a férjem elhagyott. Fantasztikus volt! Még jegyzetet is kellett írnom magamnak, hogy emlékezzek arra, hogy imádkoznom kell érte.

Napról napra az alábbi üzenetet kaptam az Úrtól: „Connie, most kelj csak ki az ágyból. Húzd ki magad és higgy Istenben! Ez a probléma nem nagyobb Istennél. Ne úgy tervezd meg a napodat, mintha Jim nem volna itthon. Felkelsz és felkészíted az otthonodat a csodára!” Minden este, mikor a férjem nem volt itthon, vacsorát készítettem neki és az asztalfőre tettem a tányérját. Senkinek se volt szabad a helyére ülnie vagy rosszat mondania róla. Úgy vezettem a háztartást, mintha itthon lenne.

Isten Igéje által éltem túl és belőle éltem. Egész nap az Ő nevét suttogtam. Együtt járt velem a halál völgyében és az egyenes úton vezetett engem.

Minden telefonbeszélgetésünket cenzúrázták a börtönben. Hittel beszéltem és azt mondtam: „Pár napon belül látjuk egymást, édesem!” Az őrök azt hitték, szökést tervezünk, hiszen Jim 10 évet kapott!

Az emberek kinevettek és azt mondták, hogy a férjem újra el fog hagyni és úgyis csak ki-be járkál majd a börtönből. Az őrök azt közölték, hogy Jimre visszafordíthatatlan hatással lett a sok börtönben töltött idő, és ezért menthetetlen. Menthetetlen vagy sem, ő volt a férjem. Tudtam, hogy sosem tudnám megtagadni Istent úgy, hogy nem bocsátok meg a férjemnek. Ezen kívül már fiatal feleségként arra vágytam, hogy más nőket tanítsak, ha idősebb leszek, és tudtam, hogy emiatt sem lehetek elvált. Csak énekeltem: „Jézus, őrizz engem szemed fényeként!”

Isten azt mondta, beszéljek a hegyekhez az életemben és ne legyen kétely a szívemben. Én pedig beszéltem a hegyhez, aki Jim volt. A kedvében jártam és imáimmal hívogattam őt haza. Testem minden egyes izma Istenhez kiáltott, hogy mentse meg őt. Folyamatosan imádkoztam és böjtöltem.

Jimet 1979-ben gyógyította meg Isten. Négy évnyi börtönben töltött idő után, mikor már három hónapja itthon volt, azt mondta, szeretne még gyereket, egy negyediket. Annyira féltem, és még mindig azért imádkoztam, hogy Jim kigyógyuljon a bűnből. Nemet mondtam. Nem lesz több kisbabám. Otthagytam őt, majd Isten így szólt hozzám: „Connie – mondta. – Már ilyen messzire eljutottál a hited révén. Ne add fel most!” Annyi szívfájdalom után engedelmeskedtem az én Uramnak, Istenemnek.

„Jó – mondtam Jimnek. – Adni fogok neked még egy kisbabát.” A kezébe helyeztem a jövőmet. Amikor Jim látta, hogy még mindig hiszek abban, hogy emberhez méltóan élhet, és egyfajta megkönnyebbülés ment végbe benne. A félelem eltűnt a tekintetéből és megszabadult. Felemelte a kezét az Atyjához és befogadta a világos és szabad elme kenetét. Elkezdett lassan egyre több és több területet átadni az életéből Krisztusnak. Átvette a számlák intézését és elkezdett rendszeresen dolgozni.

Az Úr túláradóan és végtelenül többet tett, mint amit én csak kérhettem vagy gondolhattam volna. Kimondhatatlan boldogsággal ajándékozott meg. Megmutatta, hogy itt volt minden időben. A Sátán áradásként jött, de az Úr micsoda gátat emelt ellene! Minden, amit a Sátán művelt, nagyszerű tanúságtevőnek készített elő engem.

Isten új gyümölcsökkel ajándékozott meg: David 1980-ban, Dan 1982-ben, Mary pedig 1985-ben született. Így hat gyermekünk lett. Királyné voltam a palotámban. A gyerekeket Krisztus számára neveltem fel, és hogy tiszteljék az apukájukat. Megtanítottam őket, hogy ugorjanak talpra, ha bejön a szobába, és hozzanak neki egy csésze kávét vagy fejezzék ki más módon a megbecsülésüket.

A srácok a munkahelyén azt mondták a férjemnek: „Te nem jársz el inni és bulizni.” Jim azt válaszolta: „Van feleségem, akihez hazamehetek. A családommal töltöm az időmet.”

Az egyik fickó azt mondta: „Ember, mikor vége a munkának, te szaladsz haza!” Azt hitte, valami nincs rendben a férjemmel!

Itt ülök Jimre gondolva, és arra a férfira, akivé mostanra lett. Húsz éve már itt ül az asztalfőnknél! Ki az a Jézus, akit mi szolgálunk? Biztos, hogy az Élő Isten Fia, egy Istené, aki látta, mikor sírok és olyan elhagyottnak érzem magam, egy Istené, aki ismerte a pillanatot, amikor Jim ki fog gyógyulni a bűnből. Jim az én két lábon járó csodám, aki mindig emlékeztet rá, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Megmutatta, hogy ha nem adjuk fel, meg fogjuk látni Isten dicsőségét.

A Péld 31,11 szerint: „Férjének szíve bátran ráhagyatkozik, és nem lesz nyereség híján.” Egy nőnek ki kell érdemelnie egy ilyen férfi bizalmát. A gyógyulása akkor jön el, ha eléggé biztonságban érzi magát, hogy átadja a szívét Krisztusnak és a feleségének. Mikor Jim megszabadult, elkezdett gondot viselni rólam. Elfordult a Sátántól és elfogadta az ő Éváját. Felvállalta a férfias kötelességeit. Én alárendelődtem a férjemnek és nem is vágyom semmi másra. Nem értek vele mindig egyet és ezt meg is mondom neki, de az övé az utolsó szó. Olyan akarok lenni, mint Eszter, nem pedig, mint Vásti királyné.

Kedves feleségek és anyák, ne mondjatok le a férjetekről! Isten látja a szívfájdalmatokat. Nem hagy el vagy árul el titeket, ha Benne bíztok. Tudom, hiszen én is voltam a másik oldalon.

KIEGÉSZÍTÉS (2012. december)

2006 áprilisában az én drága férjem, Jim szívrohamot kapott és elhunyt. Ahogy a hat gyermekem és én körülálltuk a kórházi ágyat, a kórházi lelkész azt mondta: „Sosem láttam még ennyire szeretettel teli családot.” Ahogy a nővér elmondta, hogy Jim eltávozott, mindegyik gyerekünknek azt suttogtam, hogy vígasztalják és szeressék egymást. Ahogy elhagytam a kórházi szobát, az életem egy fejezete is lezárult.

Jó lenne, ha azt tudnám mondani, minden flottul ment ezután, de a gyászt nehéz megérteni, és kiszámíthatatlan. Jim és én közel negyven évig voltunk házasok. Ő volt az első és egyetlen férjem. Még mindig a közös otthonunkban élek, foglalkozom a kerttel, kenyeret sütök, főzök és igyekszem azt tenni, amit „prédikálok”.

Jim gyakran azt mondta: „Connie-ért és a gyerekekért élek, de igyekszem Istent tenni az első helyre. A családom az életem.” Amikor tanúságot tettünk egy egyházi közösség előtt, Jim mindig felnézett a pulpitusról és így szólt: „Ha nem lenne ez a kis nő itt mellettem, ma nem élnék. Ő volt az én őrangyalom.”

Jelenleg kilenc unokám van, mind csodálatos áldás! Ha lemondtam volna a férjemről, most nem érezhetném az örömet, hogy ennyi unokám van. Hála Istennek!

Jim és én egyik csodát éltük meg a másik után. Az én szememben nem voltunk mások, csak két ember, akik jók a megbocsájtásban, hiszen mindannyiunk agyaglábakon állunk. A szerelmünk és a közös életünk a leggyomorszorítóbb élmény volt, amelyen valaha is keresztül mentem, de igazán kivételes házasság volt. Ó, igen, minden megérte! Újra végigcsinálnám az egészet? Igen. A házasságom megannyi tűzpróbát kiállt, de úgy jöttem ki belőlük, hogy tanúságot tudok tenni a szeretetről és az igazságról. A házasságomnak üzenete van: „Ha nem adod fel, meg fogod látni Isten dicsőségét!”

A fenti írás Connie Hultquist Bring Him Home! c. írásának fordítása, amely eredetileg az Above Rubies magazinban jelent meg.

A képen Jim látható.