Sikeres iskolakezdés – ezt tehetjük érte

Már két gyerekem iskolás, első és negyedik osztályosok. Nemrég voltam szülőin, és olyan sok érdekes téma felmerült, ami arra ösztönzött, hogy kifejtsem, mivel segíthetjük a gyerekeinket abban, hogy felkészülten menjenek első osztályba és sikerélményekkel indulhassanak az iskolás éveik.

Sok szülő azt hiszi, hogy az óvoda elég e tekintetben. De ez nem igaz. Az is rengeteget számít, hogy mi otthon hogyan neveljük a gyerekeinket. És a mai szülőknél sajnos sok olyan hiba van, ami miatt a gyerekeik még akkor is éretlenül mennek 1. osztályba, ha egyébként ráhúztak egy évet az óvodára.

Először is hadd írjak arról a divatról, hogy szinte minden anyuka azt szeretné, ha a gyereke nem kerülne még hatévesen iskolába. Ugye elvileg tanköteles minden olyan gyerek, aki augusztus 31-ig betölti a hatéves kort. Viszont lehet ezalól felmentést kérni, akkor a pedagógiai szakszolgálat felméri a gyereket, és maradhat még egy évet óvodában, ha úgy találják, hogy szüksége van rá.

Nekem mindkét iskolásom nyári születésű. A nagyobbik fiam mehetett hatévesen óvodába, a kisebbiknek viszont maradnia kellett még egy évet. Mindkét esetben az óvónőkre bíztam a döntést és nem bántam meg! A nyár elején született nagyobbik fiam valóban érett volt alig hatévesen az iskolára, a kisebbik pedig még nem (nála csupán fél hónapon múlt, hogy nem évvesztes).

Úgy gondolom, hogy a szülő dolga nem az, hogy infantilizálja a gyerekeit, hogy „jaj, hadd játsszon még egy évet az oviban”, mintha a tanulás, az valami szörnyű dolog lenne. Ha egy gyerek érett az iskolára, akkor miért ne menne? Miért ne tanuljon meg írni, olvasni, számolni? Miért akarjuk megóvni a gyerekeinket a kihívásoktól, a szigorúbb rendtől, az iskola fegyelmétől, ha egyébként már alkalmas lenne ezeket betartani? Miért jó, ha egy gyerek minél később válik önálló, érett valakivé? Ez nem szeretet, hanem káros majomszeretet.

Persze ha egy gyerek valóban nem érett még az iskolára, akkor maradjon plusz egy évet ovis. Ez egyáltalán nem kínos, főleg, ha nyári gyerekekről van szó, aki csak éppen nem évvesztes. Nem feltétlen jelenti azt, hogy a gyerek visszamaradott vagy a szülő elhanyagoló. Minden gyerek másképp fejlődik, és akár a leggondosabb nevelés mellett is szükség lehet a plusz egy év óvodára. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy jellembeli okai is lehetnek az iskola-éretlenségnek, pl. az én kisebbik fiammal az volt a gond, hogy félénkségből idegen környezetben rosszul teljesített. Kellett plusz egy év, amíg bátrabb lett, kinyílt, főleg, hogy a covid és a kisebbik húga születése miatt keveset járt közösségbe.

Viszont azért fontos lenne pár dologról beszélni, amivel mi, mai szülők akadályozzuk a gyerekeink fejlődését, ill. mi az, ami jót tesz nekik ezen a téren.

Mi az, amivel segíthetjük a gyerekeink iskolaérettségét?

Úgy gondolom, nem kell őket jó pénzért iskolaelőkészítőbe vinni. Egyszerűen foglalkozni kell velük otthon, és olyan napirendet kell kialakítani, amelyben sok idő jut a mozgásra és a játékra.

A jó tanulási képességek a nagymozgásokkal kezdődnek. Meg kell őket tanítani közlekedni gyalog, kismotorral, futó-, majd rendes biciklivel, és ezt gyakorolni is nap mint nap. Fussanak, ugráljanak, bringázzanak, labdázzanak, másszanak fára sokat a gyerekek. Ha a nagymozgásokban magabiztosak, akkor fognak nekik jók menni a finommozgások, pl. az írás.

Ezen a téren az a szülő dolga, hogy ne tolja túl sokáig a gyereket babakocsiban, illetve ne vigye mindenhova kocsival. Én nem tudok vezetni, ezért gyalog megyek a gyerekekkel mindenhova, akik a második születésnapjuk után egy-két hónapon belül leszoknak a babakocsiról, és gyalog jönnek velem vagy valami járgánnyal. Nyilván ez időigényes, mert eleinte elég lassúak, de megéri a mozgásfejlődésük miatt, és az se rossz, hogy így jobban elfáradnak, könnyebben aludnak el. Tapasztalatom szerint egy két-három éves gyerek is megtanítható arra, hogy álljon meg a járda végén, ha esetleg lehagy minket valami járművel, illetve hogy a kapuknál nézzen körül, úgyhogy a biztonság is garantálható a mi részünkről. (Az más kérdés, hogy volt már, aki kiabált velem, hogy hagyhatom az ovis gyerekemet előre menni a járda végéig...)

A túlzott babakocsi- és autóhasználat mellett a másik nagy akadálya a sok mozgásnak a képernyőhasználat. Erről írtam már itt, nem ismétlem magam, csak annyi, hogy nyilván ha egy gyerek túl sokat ül a tv előtt vagy egy kütyüvel a kezében, a mozgáskultúrája is kárát látja.

A nagymozgások szempontjából az is hasznos lehet, ha edzésre járatjuk a gyerekeinket. Ez is gyerekfüggő persze, van, aki ovisan még sír, ha az anyukája ott akarja hagyni valahol, meg olyan is van, aki ilyenkor csak néz ki a fejéből és nem követi az utasításokat. Ilyen esetben ne erőltessük a dolgot, próbáljuk meg egy-két évvel később.

Ha már sport, mit válasszunk? A kisebbik fiam tanítónője mondta egyszer, hogy olyan sportot ajánl, ami a gyerekek kezét is megmozgatja, tehát a foci ebből a szempontból nem a legjobb, inkább a kosár- vagy a kézilabda. Nekem szülőként az úszással, a kempóval, az ashihara karatéval és a ritmikus gimnasztikával van tapasztalatom. Mindegyiket csak ajánlani tudom, nagyon sokat fejlődnek tőle a gyerekeim.

Eddigi tapasztalatom szerint első osztályban az írás a legnehezebb feladat. De könnyebbé tehetjük a finommotorika fejlesztésével a gyerekeknél. Semmi ördöngösségre nem kell gondolni, egyszerűen csak végezzék sokat az alábbi tevékenységeket: rajzolás, festés, színezés, gyurmázás, legozás, gyöngyfűzés, és minden olyan más, ami aprólékos kézmozgásokat igényel. Illetve óvodásoknak való feladatos könyveket is lehet töltögetni.

Talán eszünkbe se jut, de nagyon fontosak az iskolakezdés szempontjából a szociális, kommunikációs készségek is. Elsőben már elvárják tőlük, hogy köszönjenek, kérjenek, megköszönjenek, bocsánatot kérjenek és megbocsássanak. Ezeket nekünk kell megtanítani nekik otthon már jóval korábban. De ha látják a jó példát a szüleiknél, nagyobb testvéreiknél, mindez magától kialakul. A kétéves kislányom például magától kezdte el a dolgokat megköszönni és bocsánatot kérni.

Ide tartozik még az is, hogy a gyerek nézzen annak a szemébe, akivel beszél. A képernyők miatt sok gyerek nem néz mások szemébe. A szülőknek is oda kell figyelni, hogy nézzenek a gyerekek szemébe, és ezt a gyerekektől is várják el.

Fontos az is, hogy amit tudnak, csinálják meg maguk otthon. Kenyeret megkenni, ételt felvágni, önállóan öltözni, tányért a mosogatóba tenni, innivalót önteni miért ne tudna már magának egy hatéves gyerek? Az iskolában senki se fogja őket öltöztetni, a húst is a menzán legfeljebb elsőben szelik fel nekik. Pedagógushiány van, már csak ezért is fontos az önállóság, nem tudnak mindenki helyett mindent megcsinálni már csak emberhiány miatt sem. 

Aztán olyan dolgok is jellemzőek az iskolára, amelyek önfegyelmet követelnek. Meg kell tanulnia a gyereknek várni, nyugton ülni, nem beszélni, nem más szavába vágni és persze szót fogadni. Ezek is mind otthon kezdődnek. Egyszerűen a gyerek ne legyen a világ közepe, ne ugorjunk neki rögtön, és ne legyen minden vágya azonnal kielégítve már otthon se, és akkor az iskolában se lesz ebből gond, hogy van még rajta kívül az osztályban jó huszonöt-harminc gyerek, és a tanítónéni nem tud egyszerre mindenkire figyelni és mindenkinek azonnal ugrani. A szófogadást is várjuk el!

Különböző fogalmak ismeretére is szükség van. Jobb, bal, irányok, a hét napjai stb. Ezeket úgy tanulja meg egy gyerek, ha beszélgetünk vele, kapnak feladatokat, illetve bevonjuk őket abba, amit mi csinálunk.

Persze a sikerélményekkel teli iskolai évek nem csak az óvodás időszakon múlnak. A már iskolás gyerekkel is foglalkozni kell.

Nagyon tudom ajánlani a zenetanulást is. A nagyobbik fiam másodikban, a kisebbik elsőben (tehát mindegyikük hétévesen) kezdett el tanulni játszani egy hangszeren. Rengeteg előnye van, majd egyszer írok róla, de tanulás szempontjából azt érdemes megjegyezni, hogy más készségek, tantárgyak téren is fejleszt a zenetanulás, ezzel a témával kapcsolatban ezt a cikket ajánlom olvasásra.

Fontosnak tartom az olvasás gyakorlását, illetve az arra való buzdítást. Az olvasó könyvben lévő olvasásházi mellett, ha már (szinte) minden betűt ismer a gyerek, lehet olvastatni vele olyan könyveket, amik direkt kezdő olvasóknak készültek. Az elsősömnek már nem is az az esti mese, hogy én olvasok neki, hanem ő olvas fel nekem egy ilyen könyvből. Kezdő olvasóknak szóló sorozat pl. az Olvasólétra, a Most én olvasok! és az Olvass velem! A Geronimo Stilton-könyveket is tudom ajánlani a különleges tipográfiájuk miatt. Arról, hogy lett könyvmoly a nagyobbik fiam, itt írtam.

Az írás és a számolás gyakorlására nekem a Mozaik Kiadó munkafüzetei jöttek be a leginkább, nagyon szerettem az illusztrációikat, és a feladatok is sokszínűek. De a tankonyvkatalogus.hu-ról sok munkafüzet letölthető ingyen, kinyomtatva azok is jól használhatóak gyakorlásra.

Mindent összefoglalva azt tudom mondani, hogy a siker kulcsa az, hogy nem szabad csupán kiszolgáló személyzetként funkcionálnunk a gyerekeink életében, hanem elsődleges tanítójukként kell viselkednünk, nem ráhagyva mindezt az óvónőkre, tanítókra. Minden lehet lehetőség a tanulásra anélkül, hogy erőltetett, kínos vagy terhes lenne a gyerek számára. Példának okáért az is sokat fejleszt a gyerekeken, ha mesélünk nekik minden nap.

Ha pedig úgy alakult, hogy a gyerekünk szakszerű fejlesztésre szorul, ne szégyelljük, hanem fogadjuk el a „kritikát”, vigyük el a gyereket felmérésre, majd járassuk fejlesztésre. Nem szabad homokba dugnunk a fejünket vagy megsértődni azon, ha egy hozzáértő azt mondja, gond van a gyerekünkkel, csak a kicsivel szúrunk ki ostoba hiúságból. Minél előbb felismerjük, hogy gond van és kap a gyerekünk szakszerű segítséget, annal nagyobb esélye van arra, hogy behozza a lemaradást, megoldódjanak a problémái és sikeres legyen az iskolában, majd pedig a felnőtt életben.

Jó készületet és sikeres iskolai éveket kívánok!