Kiből lesz a jó katolikus feleség?


Írta: Palánkay Gausz Tibor SJ

MILYEN LEGYEN A MENYASSZONYOD?

Egy nagyon jólelkű fiú a következőképen „álmodta” meg menyasszonyát: 

„Szeretném, ha az a lány olyan hatással lenne rám, amelynek következménye boldog közös földi és túlvilági élet volna. 

Legyen hozzám való! 

Háziasszonyt, anyát szeretnék. Ne hordasson kosztot, hanem főzzön maga. Bármit főz, ízletesebb lesz minden vendéglői remekműnél. 

Ne legyen dáma, inkább legyen szerényen csinos, de az enyém. 

Vállalja el az anyaságot! Ne magának, hanem gyermekeinknek éljen. Mert így él ígazán magának is. 

Tisztelje szüleimet, szeressen engem. Nem kívánok nagy, lángoló szerelmet, csak nyugodt, békés, kitartó szeretetet. 

Én sem leszek hálátlan. Boldog leszek, ha őt, az én földi vezetőmet védhetem, kedveskedhetem neki. Nem lesz köztünk »te«, »én«, csak »mi« leszünk. Mi ketten egyek leszünk, és így az egy igaz Istené. 

Legyen katolikus, de ezt ne kérdezősködésre vagy csak a keresztlevélből tudjam meg. Viselkedése, szelleme, élete beszéljen erről. 

Legyen példaképe Szűz Mária; akkor az én példaképem Szent József lesz. Én is alakítható leszek. Együtt megyünk mindenhová: templomba, társaságba, szórakozni. Együtt dolgozunk majd, ha kell, együtt szenvedünk, sőt együtt gyötrödünk ís, hogy az örök boldogságot kiépíthessük magunknak és gyermekeinknek. 

Mint nőnek kötelességének tartom, hogy szép legyen. Nem festett szépséget értek, mert nincs csúnyább és fájóbb, mint máról-holnapra csalódni a feleség szépségében. A festéket útálom, mert nem a festéket, — feleségemet szeretem. Hamisítatlan szépségével csak még jobban magához fog kötni. 

Legyen egészséges. Legyen benne élet és tűz. Ne gubbasszon, mint valami árva hamupipőke. Sportoljon, de csak velem. Legyen aktiv, ne irtózzék az áldozatoktól. 

Tudjon hatni rám. Vigasztaljon és biztasson. Lelkesítsen és alkalomadtán rójon is meg, ha megérdemlem. 

Ne legyen költekező. Ne magára fordítson mindent. 

Legyen enyém, gyermekeimé, de elsősorban az Istené! 

Legyen magyar. Szolgálja testével a hazát, lelkével a magyar szellemet! 

Tegye otthonomat várrá, imádkozzék sokat! 

De mit is ábrándozom? Ilyen eszményi leányt úgysem kapok. Nem baj. Majd elleszek valahogy, ha nehezen is. Csak adjon a jó Isten másnak legalább ilyen boldog asszonyt, akit magamnak kiálmodtam...”

Ó, kedves húgom, sokszor elmélkedd át ezt a fejezetet. Ez a fiú gyönyörűen megrajzolta az eszményi menyasszonyt, ha ilyen leszel, valóban boldog leszel te, ő és gyermekeitek!

28 ÉVES JÓZAN FÉRFI ÍRJA:
„Minden férfi eszményképe a makulátlan, tiszta, szűzies nő. Itt nem alkuszik!

Szeretőnek, pillanatnyi örömre jó a megvetett nő is, de feleségnek szentet akarunk. 

Ma oda süllyedtünk, hogy nagyon sokszor ez elmélet marad. A nő nem áll hivatásának magaslatán, semmivel sem jobb, mint a férfi. Sőt... Ezért a férfiak közül sok megalkuszik. De az olyan asszonynak, akire felnézni nem tudnak, igazi tiszteletet sem adnak soha. 

A férfiak liliomtiprók, — de liliomimádók is. 

Közönségesek, — de rajonganak a női gyengédségért. 

Szeretetlenek, — de akarják, hogy szeressék őket. 

Hűtlenek, — de hűséget kívánnak.

Furcsa, — de így van. 

És a nők? 

A férfiban sokan csak eltartót látnak és keresnek elsősorban. Ezek nem jók feleségnek. Eltartani szebbet és olcsóbban is tudunk. 

Sok nő törvényes szeretőt keres, lélek nélkül. Bolond férfi, aki ilyen kelepcébe belemegy. Szeretőt nyujt az élet eleget. Szebbet és jobbat. 

Elbotlott leányok megmentőt kívánnak, hogy visszakapják elrablott vagy könnyelműen eldobott becsületüket. Segítse őket az Isten, ha bűnbánatot tartanak, de tudniok kell, hogy a házasság nem mentőcsónak, vihartálló hajónak kell lennie!

Vannak, akik igényeik kiszolgálóját keresik, magyarul »Palit« akarnak fogni. Csacskák! A házasság nemcsak életigények kielégítése! A férfinak is lesz igénye. 

Némelyek fölényes tudást, uralkodni vágyó akaratot szeretnének érvényesíteni a házasságban, holott az elsősorban az önátadó szeretet helye! 

Ki az igazi nő, akit érdemes feleségül venni? 

Általában beszélve, rendelkezzék minden testi, szellemi, lelki, valamint annyi anyagi jóval, amennyi lehetővé teszi a házasélet anyagi biztosítását, a testi együttlét kellemes voltát, szellemi harmóniáját és lelki egységét. 

Mindez csak akkor lehet, ha a női erények aranya: a tisztaság, hűség, odaadás, együttérzés, áldozatkészség, a férfi megbecsülése és a legfontosabb: az anyaság őszinte szeretete teszik értékessé a leányt. 

Az én arám — nagyon kívánom — legyen tiszta, szeplőtelen, Isten után csak engem szeressen, másokat csak utánam. Legyen istenszerető, odaadó, hűséges, őszinte és együttérző. 

Ha ezenkívül tanult, okos, szép, előkelő, vagyonos, ügyes stb., nagyon-nagyon jó, de az előbbiek nélkül semmit sem ér.”

Sok, nagyon sok őszinteség, nyiltság van ebben a levélben. Mindenki tanulhat belőle, de főképen azok, akik házasságot akarnak kötni! 

A LEÁNY JELLEME!

Vizsgáljuk meg most a leány jellemtulajdonságait a legfontosabb feladatok szemszögéből. Az a leány alkalmas legjobban a házasságra, aki teljesíteni képes a jó élettárs, odaadó feleség, gondos háziasszony és az önfeláldozó édesanya négyes hivatását. A harmonikus házasélethez mind a négy tulajdonságra szükség van. 

1. Az asszonynak először jó élettársnak kell lennie! Élettársnak, aki megosztja férje örömét, bánatát, aki segítőként kíséri végig az élet göröngyös útján; akire férje mindíg számíthat. 

Az ilyen jó élettárs tulajdonságai a következők: 

a) Legyen önzetlen és másról gondoskodó. Tudjon segíteni, pusztán szeretetből. Találja örömét abban, hogy adhat, vigasztalhat. Közvetlen egyéni haszon nélkül tudjon áldozatot is hozni. Legyen előrelátó és mindenről gondoskodó. Az önzetlenség kitűnik önfeláldozó jóságából. Milyen szívesen ad, segít nemcsak vőlegénye érdekében, hanem otthon, munkahelyén, szegényeknek is stb., stb. 

b) Legyen megértő, alkalmazkodni tudó. Élje be magát mások helyzetébe. Ne mindíg a maga apró ügyei legyenek fontosak előtte. Tudjon elnéző lenni mások hibáival szemben. Próbáljon adott esetekben élettársa szemszögéből ítélni, az ő helyzetébe beleilleszkedni, s akkor sok mindent megért, elvisel. 

Kitűnik ez mostani életében? Hogy viseli el mások hibáit környezetében? Összefér-e másokkal? Milyen hangon beszél, vélekedik másokról? 

c) Legyen türelmes. Okosan lássa be, türelemmel többre viheti, mint idegeskedéssel. Legyen elnéző, sok szeretettel megbocsátó. Ne engedjen indulatainak, ne gerjedjen hirtelen haragra. Okosan símítsa el a bajokat! Veszekedős, ingerlékeny, házsártos lányból sohasem lesz türelmes feleség. 

d) Tudjon vigasztalni, erőt adni, mindezt idején, okosan! 

Már mint menyasszonyjelölt legyen a fiúra nevelőhatással. Legyen vigasztalója a csüggedésben, társa a nehéz időkben. 

e) Tudjon kitartani nemcsak a rózsás napokban, hanem a megpróbáltatások között is és tudjon, ha kell, küzdeni, sőt szenvedni férjéért, a boldogságért. Legyen ereje az akadályokat (emberi rosszakarat, megbántás) leküzdeni és ezek ellenére is még jobban szeressen, fokozottan, forróbban ragaszkodjék társához. 

Más téren gyakorol-e önuralmat? Harcolt-e már. valami nehezebb dolog eléréséért? Síkra szállt-e már boldogságáért, elveiért, például hitéért? 

2. A férfi másodszor odaadó feleséget keres, hiszen a szerelem melege köti őket össze! Épp ezért fontos, hogy a leány legyen: 

a) Nőies nő. Minél férfiasabb, fiúsabb, nyersebb, hidegebb a nő, annál kevésbbé való odaadó, gyengéd feleségnek. Későbbi hivatása lesz: mindent bájosan, melegen adni. Sokat kell adnia! Újszerűen, frissen, melegen, vonzóan! Ebbe nem szabad belefáradnia. Otthonát és önmagát mindíg újítsa meg, ne legyen úrrá rajta a megszokás unalma. Mindazt kis dolgokkal is elérheti: kis virággal, mosollyal stb. 

Legyen tehát már leánykorában nőiesen kedves, fínom, jóságos, meleg, találékony! 

b) Legyen odaadó, hűséges és ragaszkodó. Tudjon kitartani, ne legyen csapodár, akit csak sok férfi bókja, hízelgése tud kielégíteni. 

Nem lesz hűséges asszony a sok fiúval udvartartó, flörtölő lány s a kacér, kirívóan többnek kedveskedő menyasszony. 

c) Legyen csinos, nagyon tiszta, mosolygós, eleven, üde, derűs, friss vagy mély, mint a tiszta tó. Nincs elriasztóbb, mint önmagát, lakását, otthonát, gyermekeit elhanyagoló hideg nő, aki viszont este csillogó, kiöltözött, körülrajongott dáma. 

Legyen már menyasszony korában egyszerűen csinos, otthonában is kedves mindenkihez, ne csak udvarlója látogatásai alkalmával vegye fel a jóság álarcát! 

A hideg, érzéketlen, közömbös, kedélytelen, beteges leány nem való feleségnek. 

3. A feleségnek harmadszor háziasszonyi gondjai is lesznek. A családi fészket csinossá, meleggé kell tennie. Be kell osztani az időt és a jövedelmet. 

Legyen tehát a menyasszony: 

a) Otthonát szerető, házias. Szeretheti a szórakozásokat is, de csak mértékkel. Legfőbb vágya az otthon legyen. Utazgató, folyton színházban, moziban üldögélő, nyáron folyton strandoló leányok teljesen alkalmatlanok ennek a feladatnak teljesítésére. 

b) Rendszerető, jóízlésű és dolgoskezű legyen. Mind fontos. A rendetlen otthon elriasztja a férfit a családból. Ha nem dolgos, semmi sem lesz meg idejében. 

Nagyon figyeld meg tehát: Takarít-e maga is otthon, hányszor, mikor? Dolgozik-e, segít-e szüleinek, testvéreinek? Holmija között van rend? Izlése milyen? 

c) Legyen takarékos is és előrelátó. A máról-holnapra élő, édességekre leselkedő könnyű kis pillangók vagy folyton szerelemről ciripelő tücsök kisasszonyok sem nem takarékosak, sem nem előrelátók. Nem is jó háziasszonyok!

d) Értsen a konyha művészetéhez. Lehetőleg egészen jól tudjon főzni. Legyen a háztartás minden ágában otthonos. Márcsak azért is, hogy kisegítőinek ő adhasson okos utasítást, ha pedig segítsége nincs, ne akadjon meg a házvezetés.

e) Alkalomadtán meghúzódó és szerény is legyen, ha talán szereti is a nagyvonalúságot. 

4. Legelső helyen kellett volna felemlítenem az édesanyai hivatást! Ez a házasság legelső célja! A gyermekért tervezte ki Isten a családot. Hogy a leány anyai hivatását jól betölthesse: 

a) Legyen egészséges. Érezze a felelősséget, amit tőle jövendő gyermekei követelnek. Testileg-lelkileg erős, egészséges feleséget vár a férj, necsak tessék-lássék orvosi bizonyítványt! Egészséges asszonyt kér az otthon, követel a magyar haza! Gyenge, beteges leányok kövessék lelkiismeretük szavát! 

b) Legyen anyás, szeresse a gyermeket! Ez a nő szívébe oltott adomány. Melyik leány nem érezne melegséget, amikor az ártatlan gyermek fölé hajlik; szeretetet, amikor pici kezét imára kulcsolhatja; vágyat, amikor más ölében kacagó kisgyermeket lát; álmot, amely a házasságba vonzza, ahol a földreszálló kis angyalkáknak édesanyja lesz? 

Az olyan leány, aki nem bírja a gyermek sírását, aki undorodik a mosdatlan gyermektől stb., az nem jó édesanyának, mert az elkényeztetett önzésében és finnyásságában saját gyermekétől is undorodik majd. 

c) Jellemezze mély vallásosság, igaz hit. Ez minden szempontból szükséges. Ha az Istennel szemben nem teljesíti kötelességeit, akkor urát ig kijátssza. 

Mint édesanyának is igen nagy szüksége van az igazi hitre, a mély vallásosságra. 

Vallását könnyelműen elhanyagoló nőt ne végy el feleségül, de azt sem, aki csak külsőleg vallásos, egyébként jelleme műveletlen, pogány. Vallása legyen világnézeti meggyőződése. 

d) Legyen lemondó, önmagát feláldozni tudó, békés természetű. A. házasélet ezer nehézsége, a gyermeknevelés fáradsága bizony háttérbe szorítja az egyéni kényelmet, s erőt, lemondást követel gyermekei, férje jogos igényei érdekében. Nagyvilági dáma, divatbáb stb., stb. sohasem lesz jó édesanya. 

Ezek a menyasszony jelölt legfontosabb tulajdonságai. Ha ezekhez még több előny is járul: pl. gazdagság, művészi, zenei érzék vagy egészen rendkívüli adottságok, azokat külön kell értékelni, de az előbb felsorolt tulajdonságok az alapvető és szinte elengedhetetlen biztosítékai a boldog házasságnak.