Ha nehezen megy a rózsafüzér
Nem tudom jól imádkozni a rózsafüzért, épp ezért sajnos azt sem tudom mondani, hogy szeretem. Mégis mindenkit az imádkozására buzdítanék.
Miért?
Természetesen nem kötelező imádkozni a rózsafüzért. Nem olyan, mint a vasárnapi miselátogatás. Ha belegondolunk, valószínűleg a szentek többsége sose imádkozta a rózsafüzért, mert még az elterjedése előtt élt vagy mert nem római rítusú katolikus volt.
Azonban attól, hogy valami nem kötelező, még lehet annyira hasznos, hogy a nehézségek ellenére is törekedjünk rá. Egy példa: évi egy gyónás és áldozás a kötelező. Mégis az Egyház azt ajánlja, hogy hacsak nem vagyunk halálos bűnben, áldozzunk minden egyes misén, amin részt veszünk, a gyónással kapcsolatban pedig több paptól is azt hallottam, hogy kb. havonta végezzük.
A rózsafüzér napi imádkozását nem más, mint Szűz Mária ajánlja nekünk. Az utóbbi évszázadok megannyi elismert Mária-jelenésében szóba hozta a Szűzanya a rózsafüzért. Néhány példa:
Lourdes (Franciaország), 1858
A Szűzanya mindig rózsafüzérrel a kezében jelent meg Szent Bernadettnek és együtt imádkoztak.
Fatima (Portugália), 1917
A Szűzanya hatszor jelent meg a kis látnokoknak, és mindegyik alkalommal a rózsafüzér napi imádkozására buzdított.
Azt mondta egyikükről, Franciscóról, hogy a mennybe fog jutni, de még sok rózsafüzért kell elmondania addig.
Kérte a gyerekeket, hogy naponta imádkozzák a rózsafüzért, hogy kiesdjék a háború befejezését.
Megígérte, hogy a haláluk óráján mindazokat ellátja az üdvösséghez szükséges kegyelmekkel, akik öt egymásután következő hónap első szombatján meggyónnak, szentáldozáshoz járulnak, elmondják a rózsafüzért és negyedórán keresztül a rózsafüzér titkairól elmélkednek engesztelésképpen.
Kért egy imát, amit minden tized vége után el kell mondanunk:
„Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, és ments meg minket a pokol tüzétől, különösen azokat, akik a leginkább rászorulnak irgalmadra! Amen.”
Kijelentette, hogy ő a Rózsafüzér Királynője, és kérte, hogy a tiszteletére e titulussal építsenek a jelenések helyén templomot.
Akita (Japán), 1973
Ez volt a Szűzanya egyik kijelentése:
„Ahogy mondtam, ha az emberek nem tartanak bűnbánatot, és nem javulnak meg, az Atya szörnyű büntetést fog árasztani az egész emberiségre. Ez a büntetés nagyobb lesz, mint az özönvíz, olyan, amit még soha senki nem látott. Tűz esik le az égből, és eltörli az emberiség nagy részét, a jót és a rosszat, nem kímélve sem a papokat, sem a hűségeseket. A túlélők olyan elhagyatottnak fogják érezni magukat, hogy a halottakat fogják irigyelni. Az egyetlen támaszod a rózsafüzér lesz, és a Fiam által hagyott Jel [az Eucharisztia]. Minden nap mondjad a rózsafüzér imákat. A rózsafüzérrel imádkozz a pápáért, a püspökökért és a papokért.”
A pápák számára is nagyon fontos volt a rózsafüzér. Szent V. Piusz a rózsafüzér imádkozásának tulajdonította a muszlimok felett aratott történelemi győzelmet 1566. október 7-én Lepantónál, és ezt a napot a Rózsafüzér Királynője ünnepévé tette.
XIII. Leó pápa megannyi enciklikát írt a rózsafüzérről, mert úgy vélte, ennek az imádkozása lehet az egyik gyógyszer modern korunk megannyi problémájára.
A II. vatikáni zsinat után rohamosan csökkent a rózsafüzér imádkozásának népszerűsége. Míg addig az Egyház komoly spirituális fegyverként tekintett a rózsafüzérre, a modernizmus térnyerésével általánosan elterjedt az a vélemény, hogy a rózsafüzér nem más, mint vénasszonyos, monoton darálás.
Szent II. János Pál pápa életében is rendkívüli jelentőséggel bírt a rózsafüzér, ezért szembeszállt ezzel a folyamattal. Így fogalmazott a rózsafüzérről a témával foglalkozó enciklikájában:
„A rózsafüzérrel a keresztény nép beiratkozik Mária iskolájába, hogy bevezessék Krisztus arca szépségének szemlélésébe és az ő szeretete mélységének megtapasztalásába. A rózsafüzér által a hívő kegyelmek bőségét nyeri el, mintegy magának a Megváltó Anyjának kezéből.”
„De annak, hogy újra határozottan javasoljuk a rózsafüzér imádkozását, a legfontosabb indítéka a következő tény: a rózsafüzér az egyik legalkalmasabb eszköz annak előmozdítására, hogy a hívők szemléljék a Krisztus-misztériumot. E szemlélődést a Novo millennio ineunte apostoli levélben úgy mutattam be, mint az életszentség igaz és sajátos pedagógiáját: »Olyan kereszténységre van szükség, mely elsősorban az imádkozás művészetéről ismerhető fel« Miközben a kortárs kultúrában – sok ellentmondás közepette – újjáéled a spiritualitás igénye, melyet más vallások befolyása is táplál, még sürgetőbb, mint korábban, hogy keresztény közösségeink »az imádság hiteles iskoláivá« legyenek.”
A pápa két okból is erősen ajanlja a rózsafüzér imádkozását a ma emberének: egyrészt, hogy azt a békéért ajánljuk fel, másrészt, hogy a családért, amelynek korunkban a Sátán erőinek legbőszebb támadását kell elszenvednie.
A Szűzanyán és a pápákon kívül a szentek közül is rengetegen buzdítottak a rózsafüzér napi imádkozására. A katolikus tanítás nem állítja, hogy a szenteknek minden szavuk tévedhetetlen, vagy minden tettük követendő. De ha valamiben széleskörűen egyetértenek, és szavaik a pápák tanításával és a Szűzanya elismert üzeneteivel is egybecseng, akkor arra jó, ha odafigyelünk.
A dolog tehát úgy áll: nem kötelező, de erősen ajánlott a napi rózsafüzér imádkozására törekednie egy ma élő latin rítusú katolikusnak. De felmerülhet még bennünk pár kérdés, legalábbis velem így volt. Ezek pedig:
Mi van akkor, ha úgy érezzük, hogy nagy nehézséget okoz ez a számunkra? Adjuk fel vagy erőltessük?
És az, hogy nem megy jól ez az ima, azt jelenti, hogy rossz katolikusok vagyunk?
A második kérdéssel kezdeném. Megeshet, hogy valaki a bűnei, hibái miatt nem tud jól imádkozni, de nem feltétlenül ez a helyzet. Az is lehetséges, hogy ez egy próba Isten részéről: kitartunk-e az imában annak ellenére, hogy nem érzünk közben örömet vagy úgy látjuk, hogy nem megy jól, pl. nemigen tudunk elmélkedni a rózsafüzér imádkozása közben. E tekintetben idézném Lisieux-i Szent Teréz önéletrajzát:
„(...) egészen egyedül (szégyellem bevallani) a rózsafüzér imádkozása nagyobb nehézségembe kerül, mintha valami vezeklőeszközt hordanék … Érzem, hogy olyan rosszul mondom! Hiába erőlködöm, hogy a rózsafüzér titkain elmélkedjem, nem jutok el odáig, hogy az eszemet összeszedjem … Sokáig bánkódtam áhítatom hiányossága miatt, amin csodálkoztam is, mert annyira szeretem a Szent Szüzet, hogy könnyűszerrel kellene olyan imákat mondanom az ő dicsőségére, amelyek tetszésére szolgálnak. Most már nem búsulok annyit, úgy gondolom, hogy miután az Egek Királynője az én ÉDESANYÁM, látnia kell jóakaratomat s hogy ő megelégszik ennyivel.”
Ebben hasonlítok Szent Terézre: általában egészen képtelen vagyok arra, hogy rózsafüzérezés közben elmélkedjek. Emiatt sokszor úgy éreztem, hogy csupán meddő darálás, amit csinálok, ami miatt fel is adtam többször a rózsafüzér imádkozását, de a lelkiismeretem nem hagyott soha ebben megmaradni.
Lisieux-i Szent Teréz példája is azt tanítja nekünk – hogy választ adjak az első kérdésre –, hogy akkor is ki kell tartanunk az imában, ha nem okoz örömet és nem megy jól. Én is elfogadtam, hogy nem tudok elmélkedni rózsafüzér közben és nehezemre esik mondani. Tudom, hogy ennek ellenére mégis gyümölcsöző és jót tesz nekem, ha a napi rózsafüzérezésre törekszem, mert rám fér, hogy megerőltessem magam lelkileg és intellektuálisan unatkozzak, amikor a mai világban mindenhonnan a szellemi izgalom ömlik ránk.
Igazából a rózsafüzér a megaláztatásom eszköze. Eléggé megalázó volt megtapasztalnom, hogy ennyire nem megy egy ima, ami pedig „alap” lenne egy katolikusnál, és hogy ilyen nehezemre esik állhatatosan kitartani benne. A rózsafüzér mutatott rá a legerőteljesebben a számomra, hogy mennyire nincs bennem akaraterő és kitartás.
De ha nem tudunk elmélkedni rózsafüzér közben, akkor mindek mondani?
Én azt gondolom, hogy a nehezen elmondott rózsafüzér jelentősége az, hogy odaszánjuk az időnket és a figyelmünket Jézusnak és a Szűzanyának. Nem tudunk magasröptű elmélkedéseket folytatni, de percről percre visszairányítjuk a titkokra a figyelmünket és arra, hogy most mi Jézussal és a Szűzanyával akarunk lenni, és őket akarjuk tisztelni. Ez úgy gondolom, szintén nagyon gyümölcsöző dolog lehet, ha már az elmélkedés nem megy. Másrészt meg attól még, hogy nem tudunk elmélkedni, az elmondott imáink révén ki tudunk esdeni kegyelmeket magunk és azok számára, akikért felajánljuk a tizedeket. Szóval én úgy fogom fel a rózsafüzért mint egyfajta aszketikus gyakorlatot, vagyis hogy naponta ezt a huszonöt-harminc percet szellemileg odaáldozom Jézusnak és Máriának az Ő dicsőségükre, valamint azokért, akikért imádkozom, és a saját megszentelődésemért. Elmélkedni meg tudok máskor, más módszerekkel. Aztán ha a Jóisten egyszer úgy dönt, hogy megadja annak a kegyelmét, hogy tudjak elmélkedni a rózsafüzér imádkozása közben, azt meg fogom Neki köszönni, de nem várom el.
Néhány gyakorlati tanácsot még szeretnék adni:
Ne várjunk a tökéletes alkalomra
Nem muszáj teljes csöndben, térdelve imádkozni a rózsafüzért, és nem is kell egyben elmondani az egészet. Lehetséges, hogy ez lenne az ideális (nem tudom), de az biztos, hogy jobb, ha más tevékenység közben és tizedenként mondjuk el, mintha sehogy se mondanák el. XVI. Benedek pápáról is van egy nagyon menő kép, hogy sétálva mondja a rózsafüzért. De a saját tapasztalatom is az, hogy ha mozgásban vagyok, mondjuk pakolok vagy a babakocsit tolom, könnyebben megy.
Mondjuk együtt másokkal
Mások jelenlete és példája megkönnyítheti a rózsafüzér imádkozását. Én nem próbáltam, de társaság híján van, aki hangfelvétellel együtt mondja a rózsafüzért és ez segít neki.
Kössük egy már kialakult szokásunkhoz
Ha van, amit naponta csinálunk, hozzá köthetjük a rózsafüzér mondását, így könnyebb rászoknunk. Pl. minden nap utazunk tömegközlekedéssel, akkor elhatározzuk, hogy ez alatt a rózsafüzért fogjuk mondani. Vagy mondjuk minden délután lerakjuk a gyerekeinket aludni, akkor amíg várjuk, hogy elaludjanak, a rózsafüzért mondjuk magunkban.
Tisztítsuk meg a szándékainkat a rózsafüzérrel kapcsokapcsolt
Ne azért akarjunk napi rózsafüzérezők lenni, hogy elmondhassuk magunkról, azok vagyunk. Se azért, hogy másokkal versenyezzünk. Istenért, magunk és mások üdvösségéért mondjuk.
Mindent összefoglalva: nem állíthatom, hogy kötelező a rózsafüzér ima, vagy hogy csak az juthat a mennybe, aki mondja, mert ez tényszerűen nem igaz. De mégis csak szeretnék buzdítani rá mindenkit, aki hasonló nehézségekkel küzd, mint én, hogy ne adja fel, mert meglesz a foganatja a kitartásának, akár érzi, akár nem.
Végül egy idézet Grignon Szent Lajostól:
„Ahogyan a lélek számára a jól elimádkozott Rózsafüzér a legérdemszerzőbb imádság, ugyanúgy nem is akad még egy ima, amelynek helyes elvégzése és amelyben való kitartás annyi nehézséggel járna, mint a Szentolvasó elimádkozása, mégpedig elkalandozásaink miatt, amelyek ugyanazon imaszöveg ilyen gyakori ismétlésénél természetszerűleg jelentkeznek.
Ha a Boldogságos Szűz időszerinti karénekeit vagy a Hét Bűnbánat Zsoltárt vagy valamilyen más imát, mint a Rózsafüzért imádkozzuk, a változatosság vagy a kifejezések különbözősége, melyekkel ez imákat megfogalmazták, lebilincseli képzeletünket és pezsdíti szellemünket, és így lelkünk nagyobb könnyebbséget kap e változatos imák jó elvégzéséhez.
De mível a Rózsafüzérben mindig ugyanazt a Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát stb. imádkozzuk és ugyanazt a formát tartjuk, nagyon nehéz, hogy ezalatt ne unatkozzunk, és ezért könnyen feladjuk, hogy helyette valamilyen más, élénkítőbb és kevésbé unalmas imát mondjunk. Ezért a Szentolvasóban való kitartás sokkal nagyobb áhítatot követel tőlünk, mint bármely más ima, akár még Dávid Zsoltárainak elmondása is.
Ami nehézségeinket növeli, az a képzeletünk, mely olyan csapongó, hogy szinte egyetlen pillanatra sem képes megnyugodni, és az ördög gonoszsága, aki fáradhatatlanul munkálkodik azon, hogy szétszórja gondolatainkat, és bennünket az imádságban akadályozzon. Mi mindent meg nem tesz ez a gonosz lélek, miközben mi a Rózsafüzért imádkozzuk, hogy imánkat legyőzze? Megnöveli megromlott természetünkből fakadó restségünket és hanyagságunkat. Mielőtt még belekezdhetnénk az imába, felerősíti kedvetlenségünket, szétszórtságunkat, levertségünket. Mialatt imádkozunk, minden oldalról háborgat minket, és miután nagy vesződséggel és számos elkalandozással mondjuk a Szentolvasót, odasúgja nekünk: »Amit te most imádkozol, az teljesen értéktelen, Rózsafüzérednek semmi értelme nincs, jobban tennéd, ha dolgoznál vagy az ügyeidet intéznéd, csak az idődet vesztegeted ilyen sok szóbeli és állhatatlan, felületes imával. Egy félórás elmélkedés vagy lelki olvasmány sokkal többet érne. Holnap, mikor majd kevésbé leszel álmos, sokkal áhítatosabban tudsz imádkozni, majd akkor elmondod a hátralevő részt.«
Ilyen trükkökkel gyakran sikerül az ördögnek, hogy valaki teljesen vagy részben feladja a Szentolvasót, hogy más imát mondjon vagy az imádkozást máskorra halassza.
De te, kedves barátom, ne higyj neki, és gyűjts bátorságot, még akkor is, ha fantáziád az egész Rózsafüzér alatt más gondolatok körül kalandozott, pedig te, mihelyst észrevetted, megpróbáltad, ahogy csak tőled tellett, elűzni őket.
Rózsafüzéred annál jobb, minél érdemszerzőbb, és annál érdemszerzőbb, minél fáradságosabb és minél kevésbé kellemes lelkednek az adott pillanatban. És minél jobban zaklatják lelkünket azok a nyomorult kis férgek és hangyák, melyek akaratunkon kivül képzeletünkben ide-oda futkosnak, és lelkünknek nem hagynak időt, hogy az imát ízleljük és békében mondhassuk.
Ha az egész Szentolvasó alatt harcolnod kell ezek ellen az ostromló gondolatok ellen, harcolj bátran a kéznél levő fegyvereddel, vagyis folytasd a Rózsafüzért, még akkor is, ha éppen semmilyen lelki vigaszt nem érzel. Ez ugyan egy fáradságos, de a hűséges lélek számára biztosan üdvözítő harc lesz.
Ha azonban eldobod fegyveredet, azaz abbahagyod a Rózsafüzért, legyőzettél, és az ördög, aki állhatatosságodat megtörte, bár e pillanatban békén hagy, de majd az ítélet napján szemedre hányják csüggedésedet és hűtlenségedet. Qui fidelis est in minimo, et in majori fidelis erit: »Aki kicsiben hű, az hű a nagyban is« (Lk 16,10). Aki híven megpróbálja imájának legkisebb részében a legenyhébb szétszórtságot is legyőzni, az a nagyobb dolgokban is hűséges lesz. Semmi nem olyan bizonyos, mint ez, hiszen maga a Szentlélek mondja.
Bátorság tehát, Jézus Krisztus és az Ő legszentebb Édesanyjának hűséges szolgái és szolgálóleányai, kik elhatároztátok, hogy a Szentolvasót naponta elimádkozzátok! A legyek sokasága, ahogy én a szétszórtságokat nevezem, melyek az ima alatt ellenetek küzdenek, ne érhessék el, hogy Jézus és Mária társaságát, melyben a Szentolvasó imádkozása alatt vagytok, gyáván elhagyjátok.”