A folyton nyavalygók

Tudtad, hogy borzalmas az életed? Tisztában voltál vele, hogy minden rossz, sőt egyre rosszabb lesz? Vagy azzal, hogy mennyi minden járna neked? 

Nem? Hát hol élsz te? Hiszen mindenhol ott vagyunk, mi, a rettegők, a hálátlanok, a kesergők, az örök elégedetlenek, hogy nem értesültél még erről?

Vajon honnan ered az, hogy mindenhonnan a negativitás ömlik ránk? Valószínűleg fő forrása a Sátán, hiszen ő volt az első elégedetlen, hálátlan, frusztrált alak. Isten brilliáns teremtménye volt, legnagyobb az angyalok között, de neki ez sem volt elég. Fellázadt az ellen, akitől mindent ajándékba kapott.

Másik forrás a politikai berendezkedésünk. Mivel parlamentáris demokráciában élünk általános szavazati joggal, ezért a mindenkori ellenzéknek az az érdeke, hogy azt súlykolja belénk, hogy nekünk mennyire rossz az aktuális hatalom alatt.

Harmadik a gazdasági rendszerünk, a fogyasztói társadalom, amely arra épül,  hogy mindig úgy érezzük, amink van, az nem elég, és hogy bizonyos – valójában luxus – dolgok járnak, „mert megérdemled".

Negyedik a média világa. A tragédiák, a borzalmak, az erőszak, a halál, ami kattintást, nézettséget hoz. 

Több forrásból nyomasztanak és hergelnek minket tehát azzal, hogy minden mennyire rossz. És az emberek jelentős része sajnos bele is került ebbe a hangulatba, és nem tud kitörni – de nem is akar. Ennek pedig súlyos következményei vannak: mentális problémák, tömeges kivándorlás és a gyermekvállalás elutasítása.

Én nagyon szeretek élni és Magyarországon élni. Persze megkaphatom, hogy nekem könnyű,  mert az én életem tökéletes. De erre azt tudom mondani, hogy senki élete sem az. Mindenkinek vannak nehézségei, csak másmilyenek. Viszont én abban hiszek, hogy a nehézségek ellenére is lehet boldognak lenni. És a dolog ellentéte is megállja a helyét: csupa áldás között is lehet valaki boldogtalan, ha hálátlan, kapzsi és önző. 

Az elménk csatatér. A bensőnkben dől el, hogyan állunk az élethez. Élhetünk úgy, hogy azon kesergünk, rosszabb az életszínvonalunk, mint a svájciaké. Meg élhetünk úgy is, hogy hálát adunk Istennek, mert jobban élünk a világ 85%-ánál. Kesereghetünk azon, hogy milyen az oktatás vagy az egészségügy, vagy hálát adhatunk, hogy van antibiotikum meg állami felsőoktatás stb.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy tagadjuk le, ami rossz. Nem, a problémákat fel kell ismernünk és törekednünk kell a jobbra. De közben nem szabad elfelejtenünk, hogy minden ajándék, és hogy még mindig a világ szerencsésebb felén élünk, vagy hogy ezerszer könnyebb és kényelmesebb sok tekintetben az életünk,  mint amilyen a dédszüleinké volt, hogy ne menjek még távolabb a történelemben. 

Rendkívül visszataszító számomra az az általános hálátlanság, keserűség, elégedetlenség és irigység, ami a magyarokban van. A felnőtt lakosság negyede dohányzik, 1000 főre 403 autó jut és a háztartások közel 50%-a kutyatartó, vagyis a 9,6 millió magyar 3 millió kutyát tart. Tehát autóra, cigire meg kutyára van pénz, de mindenki éhen akar halni, és gyerekre persze már nem jut: 1,7 millió 18 év alatti él Magyarországon, a termékenységi rátánk pedig alig 1,38.

De egyébként is, ilyen világba gyereket szülni! Az felelőtlenség. Hiszen minden annyira rossz. És majd attól biztos jobb lesz, ha a magyar vagy tágabban a fehér ember kihal. Nem, nem önző vagyok meg kényelmes, az rosszul hangzik. Hanem felelősségteljes vagyok, és a szegény pici gyereket a létezés rettenetes valóságától akarom megóvni, attól a mai magyar valoságtól, amely ezerszer kényelmesebb, mint bármikor volt a történelem folyamán, és amely, ahogy már írtam, a világ felső 15%-ába tartozik.

Az élet gyönyörű, és hálat adhatunk nap mint nap, hogy a világ legszerencsésebb egyhatodába születtünk. Ami pedig rossz, azon dolgozni kell, és többek között azzal is, hogy gyerekeket vállalunk, akiket úgy nevelünk, hogy szebbé tegyék a világot. A Jóisten mindent meg fog nekik adni ahhoz, hogy abban a korban boldoguljanak, amelyben élniük kell. 

Az egyébként se tragédia, ha vannak nehézségek az életünkben. Az ezekben való helytállás nemesíti a jellemünket és lehetőséget ad arra, hogy érdemeket szerezzünk. Ahogy Vörösmarty Mihály is írta Gondolatok a könyvtárban c. költeményében:

„Mi dolgunk a világon? küzdeni,

És tápot adni lelki vágyainknak.

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.

Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,

S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,

Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt

Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.

Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,

Mondhatjuk, térvén őseink porához:

Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt!"

Úgyhogy nyavalyogjanak csak a nyavalygók, keseregjenek, jajongjanak, rettegjenek, sorvasszák csak el a családfájukat, fulladjanak csak bele sekélyes életükbe. De akiben egy kicsi szikrája is van a küzdeni akarásnak, a hála egy apró parazsa is izzik a lelke mélyén, az merje csak azt kiáltani ezeknek az élvhajhász károgóknak: Csönd legyen! Helyet a bátorságnak, utat az életnek! Azoknak, akik nem sápitoznak, hanem élnek és életet adnak, küzdenek és viselik a csapásokat, és ha nehéz, akkor is szeretik az Istent és egymást!

Isten nem óv meg minket minden bajtól és nem ad meg mindent, amire vágyunk. Mégis lehetünk boldogok, mert Magát odaadja nekünk és mindent, ami az üdvösségünkhöz szükséges. Ne féltsük hát a gyermekeinket se, hogy nem tudunk nekik mindent megadni és nem tudjuk őket mindentől megóvni. Nem is kell. Majd Isten boldoggá teszi őket. Mi úgyse tudnánk, mert mindannyian egy Isten méretű űrrel születünk a lelkünkben, amit a legjobb anya és a legjobb életkörülmények se tudnak kitölteni.

„Akad ugyanis számos elégedetlenkedő, fecsegő és ámító ember, főképp a körülmetéltek sorában. Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak, s aljas haszonlesésből ártalmas dolgokat tanítanak" – írta Szent Pál Titusznak. És milyen igaza volt! Ha nem is tudjuk elhallgattatni ezeket az embereket, legalább igyekezzük elkerülni, hogy eljusson hozzánk, és így hatással legyen ránk a depresszió-propagandájuk. Inkább Istennel töltsünk sok időt, meg olyan emberek és művek társaságában, akik és amelyek a hit, a remény és a szeretet isteni erényeit növelik bennünk.

 „S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben.

Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.

Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának."

(Kol 3,15-17)