Anyahiány, apahiány
Blogolásom során sok megszólást kaptam amiatt, mert azt a nézetet képviselem, hogy egy anya lehetőleg ne dolgozzon, vagy csak annyit és úgy, hogy az ne legyen az elsődleges hivatása (feleség, anya, háziasszony) kárára. Állítólag ez nőgyűlölet.
Pedig egyáltalán nem arról van szó, hogy én a nőket korlátoznám. Nem. Nem akarok korlátozni senkit, egyszerűen csak tanácsot szeretnék adni az anyáknak, és akár hiszitek, akár nem, az apáknak is, hogy ha tehetik, ne vállaljanak olyan munkát, ami mellett nem tudnak eléggé jelen lenni egymásnak és a gyermekeiknek.
Miért beszélek akkor legtöbbször a nőkhöz?
Azért, mert én is az vagyok, és ezért a blogom is elsősorban nőknek szól.
Másodsorban azért, mert a mi előjogunk (igen, ez nem korlát, hanem privilégium), hogy többet lehetünk a gyerekeinkkel és az otthonunkban, mert az olyannyira gyűlölt patriarchális felfogás szerint az apát terheli (elsősorban) a család eltartásának a felelőssége.
Így ha csak egy szülő teheti meg, hogy ne dolgozzon vagy csak kevesebbet, akkor az a nő szokott lenni.
Ezen a feministák nagyon fel vannak háborodva. A leninista gyökerű fősodor szerint borzasztó, hogy az anyáknak kell otthon lenniük a gyerekekkel vagy kevesebbet dolgozniuk.
Pedig ez inkább ajándék.
Igen, nagyon sok munkahely kényelmesebb, mint kisgyerekekkel otthon lenni. De miért kéne irigyelnem a férjemet amiatt, hogy alig van együtt a gyerekeinkkel? Nem sétagalopp anyának lenni, de áldásként tekintek arra, hogy én babázhatok egész nap, vagy épp, hogy én tanulhatok az iskolás gyerekeinkkel, vagy hogy énhozzám futnak oda a csoportszoba ajtajában az ovisok, mikor megyek értük.
Nekem, anyának az előjogom az, hogy itthon legyek a pici gyerekeinkkel, és hogy majd ha nagyok lesznek, itthonról, alacsony óraszámban dolgozhatok.
Persze nem jó ez így. Nem tartom normálisnak, hogy a férjem az ingázás miatt tizenegy-két órákat van távol, és remélem, hogy ha majd nekem is lesz lehetőségem dolgozni, válthat majd úgy, hogy többet lehessen itthon.
A keresztény, hagyományos családmodell nem arról szól, hogy az apa csak egy igavonó állat, egy pénzeszsák. Neki is fontos szerepe van a családban. És nem csak a lányokat kéne megtanítani arra, hogy ha anyák akarnak lenni, olyasmit tanuljanak, amivel ezzel összeegyeztethetően kereshetnek majd pénzt, hanem a fiúkat is, akik majd egyszer apák lesznek.
Más az apa szerepe, mint az anyáé, de rá is hatalmas szükség van. Nemzedékek óta apahiányban, férjhiányban, férfihiányban élünk.
Nem normális, ha olyan munkája van egy apának, hogy az nagyon elvonja a családjától. Hogy alig van együtt a feleségével, a gyerekeivel.
Az meg ennél is rosszabb, ha ráadásul még az anya is így dolgozik.
Manapság ez megy... az apa és az anya is halálra dolgozza magát. Régebben ezt megtehették, mert a nagyszülők nevelték helyettük a gyerekeket (ez se volt persze ideális), de most már ők is sokáig dolgoznak vagy messze laknak, esetleg egyre többször kijelentik, hogy nem segítenek az unokákkal.
Tehát a mai gyerekeknek már nincs igazán se apjuk, se anyjuk, se nagyszüleik. Helyettük a képernyők nevelik fel őket, a sorozatok, az influencerek.
De nőgyűlölő vagyok sok keresztény nő szerint is, mert kimondom, hogy ez nem normális.
Akkor legyek nyugodtan férfigyűlölőnek is kikiáltva emellé, mert szerintem az se jó, ha egy apa elhanyagolja a családját karrier vagy pénz miatt.
A kislányok a jövő női. Inkább az a nőgyűlölő, aki az otthonlétet és a gyerekekkel foglalkozást leszólja, és azzal eteti a nőket, hogy az anyaság mellett is lehet korlátlanul pénzt hajtani meg karriert építeni. A kisfiúk mellett a kislányoktól is elveszik az anyjukat, a nagyanyjukat a nagy feminizmusban! Ez hatalmas bűn.
Aldous Huxley Szép új világában a család undorító dolog, a gyerekeket képernyők nevelik fel, nincsenek apák, anyák, nagyszülők. Bár gyermekeink még valódi nők méhében formálódnak és nem műméhekben, mint a regényben, lelkileg már itt tartunk. Férfiak nemzenek, nők szülnek, de aztán a legtöbb gyerek alig van együtt az apjával és a nagyszüleivel, egy-három éves kora után pedig már az anyjával való kapcsolata is minimálissá válik.
Ez lenne a feminista álom? Ez lenne a nők boldogsága? Feláldozni a gyerekeikkel való kapcsolatukat és a gyerekeik lelki épségét a karrierért, a pénzért?
A családbarát Magyarországon kapsz 7 nap plusz szabadságot évente, ha van 3 vagy több gyereked. De egyébként alig van 4-6 órás munka, és sokszor az is olyan, hogy 8 órányi teljesítményt várnak el tőled a csökkentett óraszám alatt.
Nem jó ez így, hogy a munka, a karrier, a pénz a legfontosabb. A gyerekeinknek nyilván szeretnénk biztosítani a megfelelő anyagi feltételeket, de sokkal többet ér a számukra, ha a szüleik vagy legalább az édesanyjuk úgy istenigazán jelen tud lenni az életükben, mint a pénzért kapható státuszszimbólumok.
Végtelenül hálás vagyok Istennek, hogy itthon tudok lenni a tíz-, a nyolc-, a hat-, a hároméves és az öthónapos gyerekemnek. És tudom, hogy ezt nem mindenki teheti meg, de aki megteheti, az higgye el, hogy hihetetlenül nagy érték, ha otthon van vagy legalábbis nem dolgozik teljes állásban. És nem nőgyűlöletből mondom ezt, hanem saját tapasztalatomból: hogy én mit nem kaptam meg gyerekként teljes állásban (sőt részben külföldön) dolgozó szülők mellett, és ellenben mit tudok háztartásbeliként megadni a sajátjaimnak.
Attól, hogy mi így nőttünk fel és a többség ezt csinálja, hogy szülőként is a munka az első, még ez nem normális. Talán normális a mi nemzedékünk vagy a gyerekeinké? A többség boldog, éplelkű, alig van válás és viselkedészavar? Alig vannak függők? Ugye nem... és ennek nagyon sok esetben a családban, az otthonban van a gyökere. Ott sérülünk és küzdünk egy életen át apahiánnyal, anyahiánnyal.
Én a halálos ágyamon visszatekintve az életemre azt szeretném majd látni, hogy Istenen kívül nem helyeztem senkit és semmit se a férjem és a gyerekeim elé. Szeretném, ha a férjem, a gyerekeim és a leendő unokáim, dédunokáim olyannak ismernének, aki jelen volt. Ha időnként morcosan, fáradtan vagy türelmetlenül, egyszóval tökéletlenül is, de ott volt... és nem a pénz meg a karrier volt számára a legfontosabb, hanem Isten és ők.
