Vidéki élet
Nagyon drágák lettek az ingatlanok, és aki erre panaszkodni szokott, annak azt mondom mindig, hogy el lehet költözni vidékre. Ekkor persze jönnek általában az olyan válaszok, hogy vidéken nincs semmi, a falusiak egész nap unatkoznak, nincs iskola, orvos, munkahely, és hogy ez az életmód csak nyugdíjasoknak való.
Az életem első 18 évét két, szomszédos Veszprém megyei kistelepülésen töltöttem, és soha nem szenvedtem hiányt semmiben. Ma se szenvednék, ha ott élnék – van rálátásom, hiszen az egész rokonságom azon a környéken lakik, rendszeresen látogatjuk őket.
Veszprém 20 perc kocsival, de Székesfehérvár is csak fél óra. Aki akar menni gimnáziumba, egyetemre, színházba, moziba vagy el akar helyezkedni, annak bőven van lehetősége ezt megtenni a környéken.
Mindkét kistelepülésen, ahol laktam, van templom, bölcsőde, óvoda, nyolcosztályos általános iskola, háziorvos, gyerekorvos, fogorvos. Vannak kisebb üzletek is, focipálya, művelődési ház, könyvtár.
Jelenleg egy húszezer feletti lakosú városban élek. Szeretem, mert bár város, falusias, vagyis csupa zöld, és nincsenek panelházak, társasház is kevés. De egyáltalán nem bánnám, ha olyan helyen kéne laknom, mint ahol felnőttem, vagyis egy jóval kisebb településen. Sőt meglenne az az előnye, hogy gyalog sokkal bejárhatóbb lenne.
Budapesten is éltem 8 évet, a III., a VIII. és a XVIII. kerületben. Megszoktam, nem szenvedtem, de egyáltalán nem sírom vissza, főleg nem gyerekekkel. Egyszerűen én azt szeretem, amikor egy település emberléptékű, nyugodt és zöld.
Tény, hogy egy kistelepülésen nincs középiskola, színház, sztk, de lehetnek a közelben városok, ahol mindez megtalálható. Gyerekkoromban is így volt.
A magyar vidék ezerarcú. Nem úgy néz ki az ország, hogy van Budapest, és minden más borsodi putris zsákfalu. Vannak városok és olyan falvak, amelyekből gyorsan el lehet jutni egy városba még tömegközlekedéssel is, így nem megy el a fél életünk ingázással akkor sem, ha már kijártuk az általános iskolát. Én kifejezetten szerettem busszal bejárni Veszprémbe a gimnáziumi éveim alatt, általában zenét hallgattam, gondolkoztam, olvastam, a tájat néztem, imádkoztam vagy aludtam a félórás út alatt.
Egyáltalán nem bánnám, hogyha faluban kéne élnem, amennyiben jó a közbiztonság és van a közelben város. Azt viszont nem értem, hogy tud valaki olyan helyen élni, mint Pest belvárosa. Hatalmas forgalom, nyomasztóan nagy épületek, rengeteg ember, egy csomó hajléktalan meg külföldi, zaj, mocsok, bűz. Rengeteg a frusztrált, idegbeteg, ferde hajlamú – és ezt nem csak én látom így. Mikor időnként ott vagyok, alig várom, hogy hazajöhessek. De igazából már ez a város is nagy nekem kicsit, persze lehet, másképp lenne, ha tudnék vezetni vagy felülnék egy kerékpárra, mert úgy öt-tíz perc alatt el lehet jutni az egyik végéből a másikba.
Van olyan vélemény is, hogy aki Budapestet szokta meg, annak rettenetes a vidék. De a férjemen ezt nem így látom. Ő ott született és 33 éves koráig ott is élt. Mégis szeret itt lakni, ahol most élünk.
Egyébként meg talán egyfajta megtisztulás lenne az a „szenvedés", hogy meg kell szokni, vidéken nem tudsz éjfélkor üdítőt venni, meg simán elkezdenek veled idegenek beszélgetni és ismerősökké váltok. Nem arctalan senkik vagytok egy több milliós tömegben, egy rakás autó között és hatalmas házak árnyékában.
Egyébként a falu se igazi falu már a legtöbb helyen, hanem olyan, mint egy kertváros. Nincs már akkora különbség, mint a Dr. Kovács István c. film idejében. Kevesen járnak templomba, alig tartanak haszonállatokat, a kertészkedés is legfeljebb hobbiszintű- és léptékű. Az emberek ugyanazon a neten lógnak és ugyanazokat a műsorokat nézik, mint a városiak. Igazán vidékies vidékiek, akiknek a lételeme a normalitás, inkább az elszakított területek falvaiban vannak. Tudod, olyan emberek, akiknek már csak a társaságától is kicsit úgy érzed, megtisztultál, jobb lettél... Ha valaki nem érti, mire gondolok, nézze meg pl. ezt az erdélyi Gasztroangyal-adást.
Én is úgy nőttem fel sajnos, hogy egyáltalán nem adták át nekem a falusi emberek tudását vagy értékrendjét, és emlékszem, hogy minden kortársam budapesti akart lenni, sőt inkább nyugati. Mi is ugyanazt a kereskedelmi mocskot néztük ugyanis a tévében, mint a városiak.
Úgyhogy én, ha olyasvalaki lennék, akit az választ el a családalapítástól vagy a több gyermek vállalásától, hogy a fővárosban vagy más nagyvárosban nem tud (elég nagy) ingatlant bérelni vagy venni, akkor biztosan keresnék egy falut vagy kisvárost, és egy percig se tartanám áldozatnak.
Nem kell félni a vidékre költözéstől. Fel kell mérni, hogy milyen a közbiztonság, milyen munkalehetőségek vannak, milyen az oktatás, a közlekedés és az egészségügy. Ezeket mindenki okosan meg tudja tenni az interneten, ill. személyes utánajárással.
Persze ha valaki arra építi az egóját, hogy ő budapesti, vagy belehalna, ha 20 percet kéne autóznia egy plázáig, azzal nyilván nem tudok mit kezdeni. Csak épp nem fogom sajnálni, ha azon siránkozik, hogy egy lyukban él. Senkinek se jár alanyi jogon nagyvárosi 100 nm-s ingatlan. Ha nem fér bele anyagilag, akkor dönthetünk, hogy nevetséges kényelmi okokból vagy egy hangzatos városnév miatt szabotáljuk a családunk megalapítását vagy növekedését, vagy pedig elköltözünk vidékre. Mindenki eldöntheti, hogy milyen értékrend alapján akarja leélni az életét...
