Mire van szüksége egy gyereknek?

13-14 éves korom óta, ha látok egy nagycsaládot, megdobban a szívem. De ezzel nem mindenki van így. Sokaknak a nagycsaládról az elhanyagoltság és a nélkülözés jut az eszébe.

Érdekes dolog ez, mert tapasztalatom szerint a tudatosan nagycsaládos szülők,  főleg az anyák sokkal többet foglalkoznak a gyerekeikkel, mint akinek egy-két gyereke van. 

Ez abból fakad, hogy a nagycsaládos anya több évet van otthon, mint egy egy-két gyerekes, de vannak, akik háztartásbeliek maradnak akkor is, ha már intéznénybe járnak a gyerekek, mert ennyi gyerekre főzni, takarítani, velük foglalkozni teljes állás tud lenni még nagyobb korukban is.

A nagycsaládos anyák önzetlenebbek. Minden egyes gyerek születése Istenben megélve önzetlenebbé tesz. Így egy újabb baba érkezése azt is jelentheti, hogy az előzőeknek is jobb édesanyja leszek.

Mondhatjuk, hogy ha van kisbaba a családban, az megnehezíti a nagyobbakkal való foglalkozást. Igen, de úgy gondolom, sok esetben nem jobban, mint egy állás, ami 9-10, vagy akár még több órára elvon az otthonunktól és lefáraszt.

A nagycsaládban egyébként is ott vannak egymásnak a testvérek, így nem is igényelnek annyi szülői figyelmet, mint egy egyke-kettőke.

Abba is érdemes belegondolni, hogy mire valahol tényleg sok gyerek lesz, a nagyok már elég nagyok ahhoz, hogy elkezdjenek leválni anyáról, önállósodni, vágyni az elvonulásra. Nálunk is tíz év van a legnagyobb és a legkisebb között. Persze ehhez szükséges, hogy ne infantilizáljuk a gyerekeinket.

Egy nagycsaládos anyának általában a gyermekvállalás és -nevelés nem hobbi, nem valami olyasmi, mintha egy kiskutyát venne, vagy nem is egy pár évig tartó elmény a karrierépítés közepén, hanem hivatás. Ha egy nő hajlandó három, négy, öt vagy még több gyereket szülni, ennyiszer vállalni a várandósságot, a szülést,  a kisbabás és totyogó korszakot, azt a „rabságot", ami egy kicsi gyerekkel jár, valószínűleg egy, az átlagnál áldozatkészebb személyről van szó,  aki odafigyel arra komolyan, hogy jelen legyen a gyermekeinek, minőségében és mennyiségében is elég időt adjon nekik.

Remélem, ezeken senki nem sértődik meg. Általánosságban beszélek. Vannak csodálatos egy-két gyerekes anyák is, és sajnos önző, elhanyagoló nagycsaládosok is.

Egyébként pedig nem aggódom azon, ha mégse tudok elég figyelmet adni a gyerekeimnek. Miért? Azért, mert nem is az én dolgom, hogy teletöltsem a szeretettankjukat. Az ugyanis végtelen mélységű, mivel Istenre van szabva. Annyira igyekszem szeretni őket,  amennyire tőlem telik, de egyrészt másoktól is kapnak szeretetet és figyelmet, másrészt meg egyedül Isten képes és hivatott őket kielégíteni szeretet és odafigyelés terén, nem emberek. Még én, az anyjuk se lennék képes rá! 

Az anyagiakra pedig azt tudom mondani, hogy a férjem és én teljesen másképp látjuk az átlaghoz képest, hogy mire van szüksége egy gyereknek.

Szerintünk nem (feltétlen) kell:

• saját szoba;
• saját képernyők;
• márkás cuccok, sok dologból új se;
• kisállat;
• nyaralás;
• sok játék, könyv (ott a könyvtár);
• töménytelen édesség;
• házon kívül rendezett szülinapi buli;
• fővárosi, nagyvárosi otthon;
• autó.

Nem mondom, hogy ez mind rossz, de saját tapasztalat, hogy messze nem létszükséglet a legtöbb esetben. 

Amit viszont fontosnak tartunk, és a legtöbb mai gyerek nem kapja meg, hiába nincs (sok) testvére:

• biztos családi háttér, nem csak őket, de egymást is szerető szülők;
• ne adják őket túl korán intézménybe;
• korlátozott képernyőidő (a szülőknek is);
• odafigyelés az egészségükre, hogy ne egyenek túl sok cukrot meg „hulladék" ételt, és mozogjanak eleget;
• minőségi idő a szülőkkel vagy az egész családdal;
• megfelelő mennyiségű otthon töltött idő annak a biztonságában, hogy legalább anya otthon van;
• a katolikus hitre való tanítás, élő példa, főleg az apáé;
• komoly beszélgetések tabuk nélkül, élettapasztalat továbbadása;
• hasznos tevékenységekre való tanítás, ami fontos lesz a felnőtt életben;
• megfelelő nevelés, hogy jellemes emberekké váljanak.

Úgy gondolom, egy gyereknek elsősorban ezekre van szüksége. Csak persze könnyebb felesleges, pénzen vásárolható dolgokkal traktálni őket, mint ezeket biztosítani a számukra, mert a figyelmünket és az időnket, tehát önmagunkat kell odaadnunk nekik, mégpedig minden nap, nem pedig tárgyakat vagy évi egy-két alkalommal esedékes élményeket nyújtani. 

Én úgy látom, hogy a gyerekeim, noha öten vannak, alapvetően rendben vannak, boldogok, mindenük megvan, ami szükséges, sőt annál több is. Nincs tökéletes életük, de senkinek sincs – majd remélhetőleg a mennybe jutnak, és úgy az lesz. 

Sokan igazából ezt felejtik el, mikor rágörcsölnek arra, hogy „mindent" megadjanak a gyereküknek vagy nem mernek két-háromnál többet vállalni: nem erre a világra szüljük a gyerekeinket, hanem a túlvilágra. A földi élet porszemnyi valami az örökkévalósághoz képest, ami rájuk vár. Azért ne szülessenek meg, mert bizonyos dolgokat nélkülözniük kell? Ennyi erővel senkinek se szabadott volna megszületnie. 

A mi Krisztusba vetett hitünknek az egyik komoly jele lehet a világ előtt, hogy bízunk a Gondviselésben és nagylelkűen, sőt hősiesen vállaljuk a gyermekeket, szeretetben, gondosan nevelve őket. Megmutathatjuk, hogy bízunk Istenben. Megmutathatjuk, hogy lehetséges szeretni, nem elválni, a gyerekekkel sokat foglalkozni. Megmutathatjuk, hogy az élet értékes és élni jó. Megmutathatjuk, hogy nem a pénz és az élmények hajszolása, hanem a másoknak odaadott élet, a szolgálat adja a boldogságot. Megmutathatjuk, hogy Isten képessé tehet minket olyan léptékű cselekvő szeretetre, amire magunktól nem lennénk képesek. Megmutathatjuk, hogy Isten a szeretet. 

Nem csak lelkek teremtésére adhatunk lehetőséget Istennek, de menthetünk is lelkeket. Ez a keresztény nagycsalád. Erre van szüksége a gyermekeinknek.

„Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.

Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késő éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek. Ám akiket szeret, ő azokat elhalmozza, jóllehet alszanak.

Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse jutalom.

Ahogy a nyíl a harcos kezéből, úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekből.

Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét: nem vall szégyent, ha az ellenséggel vitába száll a kapunál."

(Zsolt 127,1-5)

„Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.

Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál?

Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?

Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik?

Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.

Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább?

Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk?

Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.

Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!

Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja."

(Mt 6,24-34)

Kép: Joyfully Domestic