A gitáros mise hazugsága

„Megvetem, gyűlölöm ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. (...) Vigyétek előlem harsány éneketek, hárfáitok hangját hallani sem bírom!”

(Ám 5,21; 5,23)

Pár vasárnappal ezelőtt akaratomon kívül sikerült egy kétgitáros, csörgődobos, ordítva éneklős misén részt vennem. Annyira durva zajt csapott a zenekar, hogy áldozás után be kellett fognom a fülemet, pedig a templom másik oldalán ültem, nem is közvetlenül mellettük. Néha elgondolkozom azon, vajon nem kellett-e volna kitépnem a csörgődobot az azt rázó nő kezéből és elhajítanom, miközben azt kiáltom: Deus vult! De ez a hajó már elment...

Komolyra fordítva a szót, ez a trauma arra ösztönzött, hogy arról írjak, mit hazudik nekünk a könnyűzene jelenléte a templomban, és miért van romboló hatással a vallási és erkölcsi életünkre.

Az ókeresztény időkben a pogány szertartások jellemzője volt, hogy a résztvevők eksztázisba hergelték magukat, ezzel mesterségesen kerülve egy olyan állapotba, amelyet ők istenélménynek hittek. Azért volt erre szükség, mert az ő isteneik távoli istenek voltak, akikhez különböző technikákkal kellett magukat felküzdeniük. A katolikusok ezzel szemben mindig ügyeltek arra, hogy ne legyenek a liturgiában olyan elemek, akár zene, amelyek ilyen érzelmileg felpörgetett hátast keltenek bennünk, abba a tévhitbe ringatva minket, hogy istenélményben volt részünk. Hiszen az istenélményt nem lehet kierőszakolni, csupán nyitottá tehetjük rá magunkat.

Amikor a zsinat után elkezdték behozni a könnyűzenét a misére, azzal a pogány önhergelő szertartásokhoz tették azt hasonlóvá. Ez azért rossz, mert ezzel azt tanítják, hogy ez az érzelmileg és érzékileg felfokozott állapot istenélményt jelent, pedig semmi köze hozzá, csupán a könnyűzene van ránk ilyen hatással, nem pedig Isten. Könnyű abba a hitbe ringatnia magát egy hívőnek, hogy ha ebben az élményben részesül a misén, akkor közel áll Istenhez és jó ember. Innentől kezdve már nem az az objektív mércéje az istenkapcsolatomnak, hogy a megszentelő kegyelem állapotában vagyok-e, hanem hogy hogyan és milyennek érzem magam és milyen vallásos élményeim vannak. Eszembe jut erről, amit egyszer egy nő mondott nekem, hogy noha elhagyta az Isten előtt törvényes férjét, most mégis közelebb érzi magát Istenhez. Ez ostobaság, a Sátán megtévesztése! A démonok érzelmeket is tudnak nekünk adni.

Aki rászokott a gitáros misére, az gyakran azért ragaszkodik hozzá, mert ettől a feldobott érzéstől függ a vallásossága. Ha érzem, akkor rendben vagyok, ha nem érzem, rossz vagyok vagy Isten elhagyott. Pedig kétezer év szentjei mind azt tanítják nekünk, hogy természetesek száraz időszakok a lelki életben, vagyis hogy egyáltalán nem érezzük Isten jelenlétét vagy bármiféle pozitív érzést a szentmisén vagy ima közben, sőt talán negatív megtapasztalásaink vannak, pl. szétszórtság, unalom. Ezzel Isten arra akar megtanítani minket, hogy ne a kellemes érzésekért és természetfeletti élményekétt gyakoroljuk a vallásunkat, hanem képesek legyünk erőt venni magunkon és megtenni Isten felé a kötelességeinket.

Ha belegondolunk, ez a hozzáállás szükséges minden máshoz is az életben, legyen szó a házasságról, a szülőségről vagy bármilyen munkáról, hivatásról. Addig vagyok házas, amíg érzem, hogy szeretem a másikat és ő is szeret engem, vagy a nehéz időszakokban is ki tudok tartani? Csak akkor vállalok gyereket és foglalkozom velük, ha olyan kedvem van, de ha már belefáradtam, jöhet a gumi és megyek karriert építeni? De mindez nem baj, mert a gitáros-csörgődobos misén azt érzem, hogy Isten szeret és én is Őt?

Ki szereti Istent? Jézus szerint:

„Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem.” (Jn 14,21)

Az istenszeretet tehát nem érzelem, nem élmény. Az istenszeretet cselekedet, állandó törekvés az Ő parancsainak megismerésére és megtartására.

Ha halálos bűnben vagyok, hiába érint meg érzelmileg egy pont ebből a célból, manipulatívan megírt szöveg és dallam, nem vagyok a megszentelő kegyelem állapotában és el fogok kárhozni, hacsak nem tartok bűnbánatot.

Isten kegyelméből volt már néhány istenélményben részem, de azt gondolom, az igazi istenélmény az, mikor felismerem a bűneimet és bűnbánatot tudok tartani, vagy állhatatosan tudok imádkozni, vagy önzetlenül tudok másokat szolgálni felülemelkedve azon, épp hogy érzem magam vagy mihez van kedvem. Tudom, hogy ilyenkor Isten működik bennem, akkor is, ha semmilyen édes érzésem nincs, sőt, talán cudarul érzem magamat.

Schütz Antal és Sík Sándor piarista atyák közösen írtak egy könyvet, melynek címe Imádságoskönyv, egyúttal kalauz a lelki életre a tanulóifjúság számára. Ebben olvashatjuk többek között ezt a gondolatot:

„Úgy lépj a templomba, mintha a Golgotára mennél, a fölfeszített Krisztus keresztje lábához, mert valóban, a szentmisében a kereszthalál áldozatát ismétli meg az Úr. Soha el ne feledkezzél erről és meg ne szentségtelenítsd az Úr hajlékát szándékos szórakozással vagy illetlenkedéssel, hogy az imádság házát latrok barlangjává ne tedd és magadra ne vond az Úr haragját, aki az árusokat és pénzváltókat korbáccsal űzte ki a templomból.”

A templomon kívül mindenhonnan a zaj és a szórakozás árad ránk, és az a szemlélet, hogy az érzelmeink a legfontosabbak a világon. És akkor még a templomban is ezt kapjuk meg? Ezek után miért csodálkozunk azon, hogy nincsenek férfiak a templomban, rengeteg katolikus elválik, nincsenek papok, akik vannak, azok közül is nem kevesen az érzelmeiket és az érzékeiket követve inkább megházasodnak? Hogyan vívjanak lelki harcot a hívek, ha már az Egyházban is minden arról szól, mit érzek és mihez van kedvem?

Bármennyire is ragaszkodik valaki hozzá érzelmileg, tény: a könnyűzene, a szórakozás, a zaj, az olcsó érzelmi-érzéki manipuláció nem való a templomba. Kerüljük el a gitáros miséket! És bár szomorú tény, hogy a gyerek- és ifjúságpasztoráció szinte száz százalékig a könnyűzenével operál, a gyermekeinket is lehetőség szerint óvjuk meg tőlük, ha nem akarjuk, hogy végleg megrontsa őket az érzelemközpontú kereszténység, mert ha ez megtörténik, nem tudnak majd kitartani a hitben, ahogy semmi másban az életben, ami akaraterőt és áldozathozatalt igényel.