Barsi Balázs atya kemény szavai a gitáros miséről
Az alábbiakban Barsi Balázs ferences atya szavait idézem szó szerint ebből a prédikációból:
A szentmise nem pasztorációs terület. Nem ott kell kereszténnyé tenni az ifjúságot. Hanem mit mond a szent zsinat? Fons et culmen – forrás és csúcspont. A forrásba pedig nem kell belebugyogtatni egy kis málnát, hogy ízletesebb legyen, hanem a tiszta vízhez hozzá kell szokni.
(...)
Tudom, hogy itt fölborzolok kedélyeket, de nem érdekel. Ezen én már túl vagyok.
A gregorián ének az eszmény. X. (Szent) Piusz óta egyetlen más rendelkezés nincs. Meg kell tanulni. Nekünk meg van magyar gregoriánunk. Vagy egy-két szép népének, azokat is szeretjük. De testvérek, nem naturalista zene. Nem gitáros zene.
Na most vigyázzunk. Ha én plebános lennék valahol és ott az ifjúság gitározna, én velük énekelnék, mert a papok a bűnösök. Azok a fiatalok ezzel a szöveggel mégis csak imádkoztak. De van benne egy hazugsag, zenei hazugság. Az a zene másról szól, az naturalista. Az az ösztönökről szól. És közben egy-egy fölkiáltás, hogy „Jezus, szeretlek”? Az ifjúságot nem szabad manipulálni még vallásos szándékkal se. Halálos komolyan kell venni a gyermeket és az ifjút. Tehát én is velük énekelnék gitáros éneket, és azt mondanám, na most nézzük csak meg, valami szépet akarok tanítani nektek. Rá lehet szoktatni.
Háromszáz fiú nálunk Esztergomban, mikor megkérdeztük, hogy most mit énekeljünk a ballagási misén... még Kodály-misét se. „Atya gregoriánt!” Mert jöttek a lányok, akiknek udvarolgattak, és a rokonság, és ezt akarták, hogy ez, ez az igazi. Simone Weil, ez a zseniális zsidó lány, aki élete végén megkeresztelkedett, ezt mondta: „Nekem a gregorián ének egyedül bizonyítja, hogy a Názáreti Isten.”
[az atya itt gregorián alleluját énekel] Micsoda csönd van ebben! Bocsánat, hogy nagyböjtben alleluját énekeltem, ez csak a tanításért van.
Testvérek, Czakó Gábor – oda kell figyelni az ilyen nemzeti nagyjainkra – azt írja:
[az atya itt úgy idézi a szöveget, hogy az utolsó két és fél bekezdést lehagyja, de én bemásolom az egészet innen]
„Kedves olvasónk keserű levelében azt panaszolja, hogy »zenebona tört ki« a templomukban. Azóta nem lehet elmélyülni, a szentmise folyamatába bekapcsolódni, együtt imádkozni, mert szól a tánczene: tangó, fox, keringő és hasonlók. A muzsikusok a silány dallamok lelkéhez igazodó nyálas nótákat énekelnek, melyek ugyanakkor egy csöppet sem felelnek meg a verstan követelményeinek. A magyar nyelv szabályainak még kevésbé, noha a »hangszerekről nemzetiszín szalagok lógnak.« Olvasónk ezt cinizmusnak tekinti. Még inkább a zeneipari tevékenységet kísérő Jézus! Jézus! kurjantásokat.
Mi a teendő? A plébános úr szerint a »gitáros mise evangelizációs akció, mert a templomba csalja a fiatalokat.« Olvasónk ezt vitatja: »nekünk, keresztényeknek, nem csalnunk kell, hanem megmutatni a mi életünk és kultúránk nagyszerűségét.«
A kérdés igényes végiggondolását az alapoknál ajánlatos kezdeni. Ezért kérdezzük meg magunkban, hogy mire való a szentmise? Hozzá tehetjük, hogy általában a szentségek vétele, a különféle liturgikus cselekményekben való részvétel, sőt, a katolikus szokások gyakorlása az asztali áldástól, a templom előtti keresztvetésig és a köszönésig.
1. Ha a Megváltás átélése, Urunkkal való egyesülés, szentté válásunk, akkor igazodnunk kell Szent X. Pius pápa érvényes enciklikájához. »Előmozdítani az Úr háza ékességét« – 1903. Ebben a Szentatya úgy rendelkezett, hogy az egyházi zenének mindenekfölött a szent cselekményeket, a liturgiát kell szolgálnia. Ennek érdekében az egyházi muzsikálásnak »szentnek kell lennie, vagyis ki kell zárni minden profánt, nemcsak önmagában, hanem előadásának módjában is.« A pápa elsősorban a korabeli színházi zene: opera, operett, stb. kizárására gondolt. Az enciklika szerint a templomban megszólaló zenének: »Valódi művészetnek kell lennie, mert ennélkül lehetetlen, hogy a hallgatóban azt a hatást hozza létre, melyet az egyház a hangok művészetének a liturgiában való alkalmazása által elérni akar.« Mérceként a gregorián éneket emelte ki és Palestrinát. »Egyúttal egyetemesnek is kell az egyházi zenének lenni abban az értelemben, hogy bár minden nemzetnek utat enged a maga külön zenei módjának érvényesítésére, ezt azonban úgy teszi, hogy az egyházi zene általános jellege uralkodó maradjon.« Selmeczi György zeneszerző szíves közlése szerint a gregorián zene hazánkban az évszázadok során pentaton jelleget öltött.
Helyszűke miatt éppen csak megemlítem, hogy Szent X. Piushoz hasonlóan az emberiség mindig és mindenütt roppant jelentőséget tulajdonított a zenének. A szép zene nemessé teszi a polgárok lelkét, a rút aljassá – vallották a görögök és a kínaiak egybehangzóan. Utóbbiak egyenesen úgy tartották, hogy Isten a világot a hangszerek királyának, a dobnak a megütésével teremtette. A görög nomos szó törvényt jelent meg szent zenét – mind a kettő az égből ered. A pravoszlávok szerint ikont és templomi zenét csak az alkothat, aki szent látomásban részesült, vagy aki a látó egyházatya iránymutatását követve dolgozik.
Szent zene zeng-e templomainkban? Munkaköri kötelessége-e a kántoroknak énekkar, netán gregorián kórus szervezése, szent dalok tanítása? Lelkes gitárosaink zenei korrepetálása? Költők fölkérése az ilyesféle borzalmas szövegek magyarítására: »vedd el tőlem mindenem, ami gátol feléd«! Szokás-e szkólák rendszeres vendégjárása?
2. Ha szentülés helyett célunk inkább az Egyház piaci pozícióinak javítása, akkor jöhetnek a marketingfogások, a Kiskegyed főszerkesztőjének útmutatása szerint: »Hogyan tudod hétről-hétre emelni a példányszámot? Úgy, hogy hétről-hétre rontok a színvonalon.«
Szólhat bármilyen zene a fogyasztói célcsoport, pl. az »ifjúság« megnyerése végett? Ekkor mellékes, hogy a majdani ügyfél csatlakozzék az eucharisztikus eseményhez, viszont áttekintendő, hogy mi a legalkalmasabb csali. Tehát piackutatást kell végezni! Érdekli még a »fiatalokat« tapadós tangó? A Hit Gyülekezete már húsz éve áttért a rockra! Még korszerűbb hang-és szellemvilágú a diszkó dzú-dzú, a haevy-metál, stb. A vizsgálat terjedjen ki a célcsoport nyelvhasználatára is, és a rendezvényeken elhangzó szövegeket ennek jegyében korszerűsítse az egyházközség.
3. Lehet-e keverni az áhítatot a béhitattal? A szentet a profánnal? Nyugat-Európa kipróbálta, az eredmény tragikus.
Mindenki, az »ifjúság« is sóvárog a négy nagy isteni tulajdonságra: a szépségre, a jóságra, az igazságra és a szeretetre. Ha bármelyik csorbul, pl. a (zenei) ízlés leromlik, akkor behatol életünkbe a rút – ördögi vonás! – aminek a másik háromra való érzékenységünk is kárát látja, és a templomunkba-körünkbe vetődő keresőt a Szent helyett csak annak a rontott változatával tudjuk megkínálni, amitől - a piacéletből - hozzánk próbált menekülni.”
Testvérek, kemény szöveg. Egyes püspökök, papok nagyon megbotránkoznának ezen a beszéden. De igaza van ennek a beszédnek, nem nekem. Én is bűnös lehettem. Mind azok vagyunk, akik nem ezért dolgoznak.
Testvérek, bevisszük a zajt. Ez szellemi zaj. Legtöbbször szexuális ingereket kelt a rockzene. Ezt pedagógusok tudják és orvosok. Ez méltatlan.
(...)
És hát amikor erről beszélünk, mért kelthet indulatot? Miért van az, hogy tulajdonképpen ennek a bírálata, az valahogy szentségtörésnek tűnik? Hogy ezt nem szabadna mondani, amit most mondtam. Miért? Meg van tiltva az Egyházban a szabadság? Ugyanakkor, amikor bíráljuk a régi Egyházat, hogy a zsinat előtt, meg hogy Nagy Konstantintól kezdve mi volt. Nem. Tanuljunk a történelemből, de a legkritikusabban azt kell nézni, amit most csinálunk, mert azt mi tesszük.