A jó házasság titka

Sajnos nagyon kevesen vagyunk, akik jó példát látunk a környezetünkben arra, milyen egy krisztusi alapokon működő, boldog házasság. Sőt a társadalomban és a médiában is csupa ellentétes példa vesz minket körül. Ehhez adódik hozzá a sérült emberi természetünk és a gonosz kísértései is. Csoda, hogy annyi a válás és a boldogtalan házasság? 

Azonban a helyzet nem reménytelen, hiszen Jézus megad minden tudást és kegyelmet ahhoz, hogy jó feleségek legyünk. Az alábbiakban szeretném megosztani mindazt, amit a házasságom lassan tizenkét évében tanultam.

Először is az kellene legyen az alap, hogy okosan választunk férjet. Erről itt írtam. Persze ez sem garancia, mert mindenki megváltozhat. A hívő férjünk elvesztheti a hitét. Aztán lehet, hogy a házasságunk során jelennek meg függőségek a férjünk életében. De sok fejfájást megspórolunk magunknak azzal, ha komolyan megfontoljuk, kihez megyünk hozzá, és nem áltatjuk magunkat azzal, hogy persze, ez meg az nem jó a vőlegényünkben, de majd mi megváltoztatjuk. 

Ha már férjhez mentünk, azt érdemes tudomásul vennünk, hogy Isten nem azért hívott meg minket a házasságra, hogy boldoggá tegyen, hanem hogy szentté. Nem szabad hagynunk, hogy a házasság és a férjünk bálvánnyá váljon az életünkben. Nem dolga a férjünknek és a házasság intézményének, hogy feldobjon minket, hogy tökéletesen kielégítse az érzelmi igényeinket. A házasság nem egy wellness szálloda, hanem iskola, a szeretet kemény iskolája.

A házasságban két út van minden nő előtt. Az egyik, hogy azt nézzük, mi mit kaphatnánk a férjünktől, a másik, hogy arra összpontosítunk, mi mit adhatunk neki. Gary Chapman keresztény pszichológus beszél arról, hogy mindenkinek van egy szeretettankja, amit a másik feltölthet. Én ezzel nem értek egyet. Szerintem minden nő érzelmileg nem egy tank, hanem egy feneketlen kút. Azok a nők, akik még híján vannak a bölcsességnek, azt várják a férjüktől, hogy töltse be ezt a feneketlen kutat. Pedig erre csak Isten képes. Egy férfi se tud évtizedeken át nap mint nap pont annyi és olyan szeretetet adni a feleségének, amennyit és amilyenre vágyik. Az az egészséges, ha a férjünk törekszik arra, hogy szeretve érezzük magunkat, de nem szabad azt hinnünk, hogy ő vagy bárki más elég szeretetet tud nekünk adni. 

Sajnos rengeteg házaspárra jellemző, hogy mivel a férj egyszerű halandó mivoltánál fogva nem képes úgy szeretni a feleségét, ahogy ő elvárná, ezért a feleségben folytonos elégedetlenség, hálátlanság és sértettség munkál a férjével szemben. A borzasztó ebben az, hogy nincs rombolóbb egy férfi számára, mint az, hogy nem elég jó a feleségének. Minden férfi arra vágyik, hogy a felesége tisztelje, felnézzen rá, hálás legyen neki. Az elégedetlen, sértődött, hálátlan feleség tönkreteszi a férjét: azt a meggyőződést alakítja ki benne, hogy egy nagy vesztes.

Feleségként a legnagyobb dolog, amit megtehetünk a házasságunkért, hogy levesszük a férjünkről annak a terhét, hogy boldoggá tegyen minket, és Istentől várjuk el, aki képes is rá. Ha nincsenek irreális elvárásaink a férjünkkel szemben, akkor fel tudunk rá nézni és hálásak tudunk lenni neki a legapróbb dologért is. Ha nem várjuk el, hogy a férjünk tökéletes legyen, akkor felnyílik arra a szemünk, hogy mennyire csodálatos férjünk is van valójában, és sok nő örülne neki, ha olyan férje lehetne, mint amilyen a miénk. Hiszen lehetne akár hűtlen is, vagy olyasvalaki, aki nem jár el rendesen dolgozni, vagy lehetne alkoholista, bántalmazó stb. Hány nőnek ilyen a férje? Vagy hány nő van, aki vágyna férjre, de senki se vette feleségül vagy pedig fiatalon megözvegyült?

Szerintem fantasztikus dolog, mikor a figyelmünket a férjünkről magunkra irányítjuk. Amikor végre nem azt lessük, mit tesz a férjünk, ami zavar, vagy mit nem tesz, amit szeretnénk. Hanem rádöbbenünk, hogy mi sem vagyunk tökéletesek. Ha végre nem hisszük azt, hogy mi aztán fantasztikus keresztény asszonyok vagyunk, akit nem becsül meg eléggé a férje, hanem felfedezzük, hogy a férjünknek is van bőven mit elviselnie és hiányolnia tőlünk. Ekkor felszabadulunk arra, hogy a folytonos elégedetlenség helyett annak az örömében élhessünk, hogy igyekszünk szeretni és tisztelni a férjünket, amennyire csak tudjuk. Ez a krisztuskövető feleség boldogságának titka: nem azon kesergünk, hogy tökéletlen a férjünk, hanem azzal foglalkozunk, hogy az adott pillanatban felfedezzük a módját annak, épp hogyan szolgálhatjuk őt. Elkezdődik egy kaland, az, hogy megismerjük a férjünket és megtanuljuk, hogyan tudjuk őt a legjobban szeretni, szolgálni. 

Nagyon fontos az is, hogy nem ellenségként tekintünk a férjünkre, hanem olyan valakiként, mint akivel egy csapat vagyunk. Ha a férjemnek van valami bűne, gyengesége, hibája, akkor nem magamat sajnálom, hanem őt. Akkor nem kikiáltom az ellenségemnek, aki miatt nem lehetek boldog, hanem szánom őt, mert beteg, és megteszek mindent, hogy a szeretetemmel, tiszteletemmel, imáimmal, böjtjeimmel támogassam Istent abban, hogy meggyógyítsa őt.

Elengedhetetlen azt is látnunk, hogy a férjünk nem a vetélytársunk. Nem szabad azt méricskélnünk, ki mit tesz, kinek nehezebb, kinek könnyebb. El kell fogadnunk, hogy más a férfi és a nő szerepe, és nem szabad lázadnunk, hogy persze, a férjünk elmegy dolgozni, mi meg itt maradunk a gyerekekkel stb. Mindenkinek nehéz, csak másképpen. 

Azt is nagyon meg kéne tanulnia a mai nőknek, amit Szt. Péter írt: 

„Ugyanígy az asszonyok is legyenek engedelmesek férjüknek, hogy ha egyesek nem hisznek is az igének, az asszonyok magaviselete beszéd nélkül is megnyerje őket, mikor látják istenfélő, tiszta életeteket."

(1Pét 3,1-2)

Sajnos a legtöbb feleség azt hiszi, hogy ha valami gondja van a férjével, arra az a megoldás, hogy csak mondja, mondja, mondja és mondja. Kifejti neki, hogy mit csinál rosszul, hogy min kéne változtatnia, hogy mik a hibái, és akkor majd a férje ezt szépen megérti és megváltozik. Ha elsőre nem megy, akkor megint elmondja neki. Ha századszorra nem működött a dolog, akkor elmondja neki százegyedszerre is.

Mindez azért nem működik, mert a férfiak nem kérnek a feleségeik kioktatásából és panaszkodásából. Ha egy férfi megváltozik, nem azért fog, mert a felesége halálra nyaggatta, hanem mert ő úgy döntött. 

Meg kéne tanulnunk befogni a szánkat és bízni abban, hogy a férjünknek van lelkiismerete és tud hozzá szólni Isten (akkor is, ha nem hívő). Ne akarjuk a Szentlelket játszani a férjünk életében. A panaszkodásunk, sőt zsarolásunk (ha nem változol meg, akkor...) nem építi a házasságunkat, valódi, gyökeres változást nem hoz a férjünk viselkedésében. Sőt, a folytonos beszéd, nyaggatás, kritizálás inkább elidegeníti tőlünk a férjünket. A Biblia szerint:

„A házsártos asszony olyan, mint a lyukas tető, amely alól elfutsz, ha esik az eső."

(Péld 27,15)

A férjünk jobbá levése annak az eredménye kell legyen, hogy őt a Szentlélek meggyőzi arról, hogy ebben vagy abban változtatnia kell. Nekünk nem kell őt nyaggatnunk vagy zsarolnunk. A mi dolgunk az, hogy nőies módon, vagyis a háttérből segítsük Isten működését a férjünk életében. Nem mondom azt, hogy egyszer nem mondhatjuk el neki, amit rossznak látunk, de aztán Istenre kell bíznunk a változást.

Ez pont az ellentéte annak, amit a feleségek ösztönből csinálnak. Hiszen mi szokott történni? A feleség addig nem hajlandó jól bánni a férjével, amíg nem változik meg úgy, ahogy ő azt szeretné. Holott a Biblia tanítása szerint a dolog fordítva kéne történjen: jól kell bánnunk a férjünkkel, és ez segíti őt abban, hogy megtérjen és jobbá legyen. 

De igazából akkor is jól kell bánnunk a férjünkkel, ha nem lesz ettől jobb. Miért? Azért, mert ez a dolgunk feleségként. Az, hogy a férjünknek vannak bűnei, hibái, hiányosságai, nem ad nekünk zöld utat arra nézve, hogy akkor mi is legyünk szeretetlenek, bűnösök.

Természetesen ha a férjünk ránk és/vagy a gyerekeinkre veszélyes, akkor nem kell vele együtt élnünk – ez az ágytól-asztaltól elválasztás. 

Azonban a mai világban nagyon résen kell lennünk, hogy ne kiáltsuk ki a férjünket bántalmazónak, mikor nem az. Manapság már annyira kitágították ezt a fogalmat, hogy az a férj is bántalmazónak számít, aki nem viselkedik 0-24 tökéletesen romantikus lovagként. Könnyű egy asszonynak áldozatpózba vágnia magát és a férjét verbálisan bántalmazó szörnyetegként lefestenie, amikor lehet, hogy a férje gorombasága csak az ő tiszteletlenségére adott válaszreakció. A feleség, aki nem tiszteli a férjét, ugyanúgy érzelmi bántalmazó, mint a férj, aki durván beszél a feleségével, csak a nőket ezért megtapsolják, hogy milyen emancipált, felvilágosult, példaszerű feministák.

Arról is fontosnak tartom, hogy írjak, mennyire káros a mai nőkre nézve az a sok romantikus sorozat és erotikus könyv, amit fogyasztanak. Nem csak akkor problematikusak ezek, ha pornográf jeleneteket tartalmaznak. A nyugati médiatermékekhez képest üditően tiszta távol-keleti sorozatok is rossz hatással lehetnek ránk, mert irreálisan viselkedő férfiakat és egyfajta végletekig felfokozott romantikát mutatnak be, és nagyon keményen manipulálnak bennünket érzelmileg. Nagy a veszélye annak, hogy a hús-vér férjünket és a valódi házasságunkat kevésnek érezzük az érzelmi manipuláció mesterei által létrehozott férfikarakterekhez és jelenetekhez képest, amelyek a busás profitért tökéletesen kiszolgálják a nők érzelmi igényeit, de el is torzítják, felnagyítják azokat. Azt gondolom, ezek a médiatermékek a nők számára közel olyan károsak lehetnek, mint a férfiaknak a pornó a tekintetben, hogy mennyire tudnak megelégedettek lenni egy valóságos párkapcsolatban.

Ugyanígy káros lehet a szociális média jelenléte is egy feleség életében. A Facebookot vagy az Instagramot nézegetve nap mint nap tökéletes feleségek tökéletes férjei, otthona, gyerekei jönnek elénk. Ehhez az agyonfilterezett álvalósághoz képest a férjünk, a házasságunk valószínűleg leszerepel a szemünkben és frusztráltakká válunk, hogy a mi életünk miért nem olyan, mint az influencereké. 

Úgyhogy ha lehet, én azt javasolnám minden feleségnek, hogy ne legyen fent Instagramon, a Facebookot se nézegesse minden nap (csak ritkán, ha muszáj, információkért), illetve a romantikus és erotikus könyvekről, sorozatokról is szokjon le, és tanulja meg értékelni és élvezni azt, amilyen egy férfi és egy házasság a valóságban.

A fentiekben próbáltam egyfajta kvintesszenciáját adni mindannak, amit a házasságról eddig tanultam. 

Összefoglalva, mintegy útravalóul azt tudnám tanácsolni: 

• ne követelj, hanem adj, és légy végtelenül hálás mindazért, amit kapsz;
• ne egy irreális ideálképpel hasonlítsd össze a férjedet, a házasságotokat, hanem a valósággal;
• ne vizsgálgasd az érzelmeidet, boldog vagy-e (az érzelmek jönnek-mennek, megbízhatatlanok), hanem azzal foglalkozz, hogy te boldoggá igyekezd tenni a férjedet, amennyire csak tőled telik;
• ne felejtsd el: egy csapat vagytok, sőt egy test;
• a házasságod célja nem a mindennapos feldobottság-érzés elérése, hanem az, hogy a mennybe segítsd a férjedet és te magad is oda juss. 

Ha ezt a gondolkodásmódot Isten segítségével sikerül a magadévá tenned és életté váltanod a tanácsaimat, akkor biztos vagyok benne, hogy boldogabb leszel te is és a férjed is. De ha mégsem történik pozitív változás vagy nem olyan mértékű, mint szeretnéd, akkor is megérte, mert te magad jobbá lettél és a mennybe fogsz jutni mint erényes katolikus feleség.

„A legfájóbb seb a szív bánata, s a legnagyobb gonoszság az asszony gonoszsága.

Inkább bármilyen sebet, csak szívbeli sebet ne!

Bármi gonoszságot, csak asszonynak gonoszságát ne!

Bármi megpróbáltatást, csak megpróbáltatást rosszakarók részéről ne!

Bármilyen bosszút, csak ellenség bosszúját ne!

Nincs fej, amely gonoszabb a kígyó fejénél, és nincs harag, amely felülmúlná az asszony haragját. Kellemesebb együtt lakni oroszlánnal, sárkánnyal, mint együtt élni rosszlelkű asszonnyal.

Eltorzítja a gonoszság az asszony arcát, elsötétíti ábrázatát, mintha medve lenne, úgy fest, mint a gyászzsák! Barátai körében ülve, fohászkodik a férje, és ha meghallja őt, csendesen felsóhajt.

Eltörpül minden gonoszság az asszony gonoszsága mellett, hadd érje a bűnösök sorsa!

Homokos lejtő az öreg ember lábának: ilyen a nyelves asszony a szelíd urának!

Ne nézd az asszony szépségét, és ne kívánd meg az asszonyt szépsége miatt!

Az asszony haragja tiszteletlenség, egyben nagy gyalázat, az asszony, ha övé az elsőség, ellenkezik férjével.

Levert kedély, szomorú arc és sebzett szív a rossz asszony.

Ernyedt kéz, roskadó térd az asszony, aki nem boldogítja férjét.

Asszonytól jött a bűnnek kezdete, és miatta halunk meg mindnyájan.

Ne engedj a víznek kiutat, még csekélyet sem, és ne engedj rossz asszonynak szabadságot kimenőre!

Ha nem jár kezedre, és szégyenbe hoz ellenségeid előtt.

A jó asszonynak boldog a férje, éveinek száma kétszeres lesz.

A derék asszony jól tartja urát, s az békében tölti el éveit.

Jó feleség jó osztályrész, amely istenfélő férfinak jut jótettekért.

Legyen ő bár gazdag vagy szegény, a szíve jókedvű, és arca is vidám minden időben.

Három dologtól fél a szívem, a negyedik színétől pedig rettegek: a város pletykájától, a nép zendülésétől, a hazug rágalomtól. Mindezek a halálnál is rosszabbak, de keserű fájdalom és gyász a féltékeny asszony!

A féltékeny asszonynál ostor a nyelv, amely közlékeny mindenkivel szemben.

A rossz feleség, mint a lötyögő járom az ökrön, aki hozzáér, mintha skorpiót fogna!

(...)

A szorgos asszony kedvessége elbájolja férjét, és megerősíti csontjait.

Isten ajándéka a fegyelmezettsége, az asszony okossága és hallgatagsága, és nincs a jól nevelt léleknek méltó ára!

Mindennél bájosabb a szent és szemérmes asszony, és nincsen semmi méltó ellenértéke a mértékletes léleknek!

Ami a felkelő nap Isten magas egén a világnak, az a jó asszony bája házának ékességére.

Tündöklő lámpás a szent mécstartón: ilyen a szép arc a jónövésű termeten.

Aranyoszlopok ezüst talapzaton: ilyenek a formás lábak a szép termetű asszony sarkain.

Örök alapzat kemény sziklán: ilyenek Isten parancsai a jámbor nő szívében."

(Sír 25,17-26,10; 26,16-24)