Sem elvenni, sem hozzátenni – avagy tanítványi alázattal a gonosz ellen

Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy az Egyház tanítása, a parancsok, hogy mit szabad, mit nem, mit kell csinálni, mit nem, gúzsba kötik a híveket. Vagyis hogy tulajdonképpen, hogyha valaki az Egyház tanítását követi, azzal teljesen lemond arról, hogy gondolkozzon, önálló döntéseket hozzon, és katolikusnak lenni nem jelent mást, minthogy egy nagyon merev szabályrendszert tartunk be, különösen nőként, ami miatt jellegtelenek vagyunk és önelnyomók.

Nyilván van olyan, aki így áll hozza a dolgokhoz, de hogyha leszokunk arról, hogy farizeusi plusz törvényeket hozzunk vagy a mások által kreált ilyen törvényeket próbáljunk magunkra erőltetni, akkor meglátjuk, hogy hatalmas szabadságunk van az Egyházon belül, illetve hogy a szabadságnak nem mond ellent az, hogy keretek vannak – sőt azért lehet igazi szabadság az életünkben, mert ezek a keretek megvannak.

G. K. Chesteron hasonlata szerint akkor lehet az ember szabad, hogyha vannak korlátok: képzeljünk el egy játszóteret egy hegy tetején! Képzeljük el, hogy gyerekek vagyunk, akik nagyon szeretnek futkosni, ugrálni és önfeledten játszani. Hogyha viszont a hegy tetején lévő játszótér körül nincs kerítés, akkor merünk futkosni, ugrálni, önfeledten játszani? Nem, mert félünk, hogy leesünk. Akkor merünk szaladgálni és ugrálni, hogyha korlátok vannak a hegycsúcs peremén, amelyek megvédenek attól, hogy leessünk.

Saját, hasonló anyai példa: van egy nagy trambulinunk az udvaron, és azért merjük hagyni a gyerekeinket önfeledten ugrálni benne, mert körülveszi egy háló, ami megakadályozza őket abban, hogy leessenek és megsérüljenek.

Tehát az egyik ok, amitől az ember félénk, bátortalan, esetleg úgymond mozgásképtelen (vagyis döntésképtelen), az az, hogyha nincsenek korlátok. Mert ha nincsenek, akkor az ember vagy leesik és megsérül, vagy pedig rettegve áll, nem mer mozdulni. Inkább nem csinál semmit, nem hoz döntéseket, nehogy rosszul döntsön. A szabadság egyik ellensége tehát, ha nincsenek korlátok.

A szabadság másik ellensége, hogyha túl szűkek a keretek, és nem csak védenek, de egyenesen gúzsba kötnek, nem hagynak mozgásteret. Én úgy gondolom, hogy a katolikus tanításhoz önkényesen hozzárakott farizeusi szabályok, illetve a hamis vallások vagy felekezetek parancsai lehetnek olyanok, amelyek elveszik a szabadságunkat. Olyasmit tiltanak, amit Isten és a katolikus Egyház nem tilt meg, vagy olyasmit várnak el tőlünk, amit Isten és az Egyház nem vár el, vagy legalábbis nem mindenkitől.

A valódi keresztény szabadság az, hogy vannak keretek, amelyek biztonságot adnak, és e kereteken belül szabadon „futkározhatunk”, megvalósítva azt, ami hozzánk és a családunkhoz illik, ami nekünk a legjobb, amire személy szerint minket Isten hív.

Bűnt követünk el, ha ezeket a korlátokat le akarjuk bontani. Erre törekednek a modernisták. Ugyanakkor az is bűn, ha az Egyház parancsaihoz képest még szűkebb kereteket igyekszünk magunkra vagy másokra erőltetni. Mindkettő ártalmas, és egyikhez sincs jogunk. Mindegyik a „legyen meg az én akaratom” útja, még ha nagyon szentnek tűnik is a mindenkire vonatkozó szigorúbb keretek erőltetése.

Néhány példát szeretnék felsorolni a szabályok lebontására:

• áldozhatnak az újraházasodottak;
• áldozhatnak a katolikusok protestáns házastársai;
• szabad fogamzásgátlást használni;
• szabad mesterséges megtermékenyítést használni;
• lehessenek nők is papok;
• házasodhassanak a homoszexuálisok.

Ezeket, úgy gondolom, mindenki ismeri, mindenki hallja, és sajnos nagyon sokan vallják is. Mindez nem más, mint a korlátok lebontása, amihez nincs jogunk. Ezeket a korlátokat a Jóiisten adta nekünk szeretetből, azért, hogy szent és boldog életet élhessünk a földön és a túlvilágon egyaránt. Aki ezeket a korlátokat le akarja bontani, az nem Istent imádja, hanem önmagát, mert azt hiszi, hogy ő jobban tudja Istennél és az Egyháznál, mi a jó. Ez volt Éva és Ádám bűne is a paradicsomban. Isten megmondta Ádámnak, hogy ne egyenek a jó és rossz tudás fájáról. Ezt Éva is tudta, mert Ádám elmondta neki. De ő úgy gondolta, hogy enélkül nem lesznek boldogok, tehát Isten korlátozza az ő boldogságokat. Ők jobban tudják, mitől lesznek boldogok: mi a jó, mi a rossz erkölcsi értelemben. Ezt jelenti, hogy jó és rossz tudásának a fája, hogy az ember akarja meghatározni, mi a jó és mi a rossz Isten helyett.

Van egy másik csoport is, akik nem lebontani akarják Isten törvényeit, hanem plusz törvényeket akarnak adni. Ez a csoport jóval szűkebb, de mivel hagyományhű katolikus blogot írok, ezért erről is beszélnem kell, mert ez bizony a hagyományhű katolikus körökben jellemző, és rám is jellemző volt. Ezért érzek egyfajta hivatást arra, hogy ezt jóvá tegyem és felhívjam arra a figyelmet, hogy ez is rossz és ez is bűn.

Mire gondolok?

Az angolnyelvű katolikus interneten járva-kelve sokszor (de az ő hatásukra már a magyaron is) találkoztam és találkozom olyan elméletekkel, hogy ez vagy az az Egyház tanítása, ez vagy az az Egyház parancsa. Ami hogyha utánanézünk annak, hogy mi van a katekizmusban, mi van az Egyház tanításában - nemcsak a zsinat után, a zsinat előtt is -, mi van a Bibliában, és hogy hagyományosan az Egyház hogyan értelmezte ezeket a bibliai szakaszokat, akkor megláthatjuk, hogy ez nem igaz, ezeket a dolgokat nem Isten várja el, nem az Egyház várja el (és a zsinat előtt se várta el), hanem ezeket különböző emberek találták ki. Vagy esetleg arról van szó, hogy Isten a családjukat vagy őket erre hívja személy szerint, de vagy jóhiszemű tévedésből, vagy vallási gőgből ezt másokra is ki akarják terjeszteni és mások számára is kötelezővé akarják tenni.

Néhány ilyen dolog, amivel rendszeresen találkozom:

• a természetes családtervezés minden esetben bűn;
• a természetes családtervezés csak halálveszély esetében alkalmazható;
• tilos rock- vagy metálzenét hallgatni;
• kötelező imádkozni a rózsafüzért, sőt minden nap kell, és aki elimádkozik napi egy rózsafüzért, az biztos jó úton jár, sőt kiválasztott;
• a Novus Ordo érvénytelen, inkább maradjunk otthon rózsafüzérezni, ha nem tudunk eljutni hagyományos misére;
• nőknek tilos nadrágot hordaniuk;
• nők ne járjanak egyetemre, sőt férfiak se, mert istentelen intézmények, és elvesztik bennük a hitüket;
• egy házas nőnek tilos házon kívül dolgoznia;
• a Halloween sátánista ünnep és tilos részt vennünk benne;
• nem szabad egy katolikusnak elfogadnia az evolúciós elméletet;
• tilos olyan könyvet olvasni, amiben mágia van (pl. Harry Potter), mert démoni befolyás alá kerülünk;
• rossz feleségek és anyák vagyunk, ha bizonyos feladatainkat kiszervezzük vagy legalábbis segítséget fogadunk el főzés, gyerekvigyázás, takarítás terén;
• egy igazi katolikus család otthon oktat (Nyugaton);
• tökéletlenségre vall, ha vannak barátaid, mert nem szabad másokhoz kötődnöd, csak Istenhez;
• bűnt követ el az a szülő, aki a pici gyerekeit nem viszi misére;
• mindenfajta harcművészet és küzdősport ellentétes a katolikus hittel;
• az igazi katolikus, konzervatív ember falun él és önellátó.

Elszomorító, hogy kapásból milyen hosszú listát tudtam írni, pedig még lehetne folytatni. Ezek a farizeusi szabályok sötét árnyékként telepednek rá a hagyományhű közösségre Amerikában, de hála az angoltudás egyre elterjedtebb voltának, Magyarországon is teret hódítottak. Én is hittem több dologban is, amit felsoroltam, és nagyon rossz hatással volt rám. Az ilyen plusz szabályok skrupulózussá, merevvé, ítélkezővé, egyszóval farizeussá tesznek minket – azokká a karikatúrákká válunk általuk, amilyeneknek a modernisták szeretnek minket ábrázolni. Miért adjuk meg nekik ezt az örömöt?

Jézusnak a farizeusokkal volt a legnagyobb baja az evangéliumok tanúsága szerint, ezért igencsak óvakodnunk kéne ettől a fajta viselkedéstől. Persze tudom, jó érzés azt gondolni, hogy mennyire tisztán látjuk a dolgokat és milyen jól csináljuk (bezzeg a többiek...). Abban is élvezetet talál a bűnre hajló természetünk, ha lenézhetünk és megszólhatunk más katolikusokat, mert nem centire úgy élnek, ahogy azt mi jónak tartjuk. Egyenesen a hobbinkká válhat, hogy azt lessük, mikor köthetünk bele a másikba és magyarázhatjuk rosszra, amit tesz vagy mond, ahogy a farizeusok is tették Jézussal. De vajon ez a viselkedés illik egy keresztényhez? Illetve odavonzza a nem keresztényeket Krisztushoz és az Egyházhoz, a nem hagyományhű katolikusokat pedig a hagyományos miséhez, tanításhoz, élethez?

Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nem. És nem egy olyan véleményt hallottam már, hogy valaki bizonyos hagyományhű katolikusok arrogáns internetes megnyilvánulásai miatt nem érdeklődik a hagyományos mise és tanítás iránt. Tudom, hogy én is beleestem nem egyszer ebbe a hibába. Csak remélni tudom, hogy a hasonló írásokkal egy kicsit legalább jóvá tudom ezt tenni.

Végül a Bibliából hoznék néhány idézetet (kiemelések tőlem), amiken érdemes elmélkednünk és amiknek a segítségével hasznos lenne önvizsgálatot tartanunk.

„Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak!

Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat«.

De ha egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást el ne emésszétek!

A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát.

A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény.”

(Gal 5,13-15; 5,19-23)

„Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok.

Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.”

(1Kor 13,1-7)

„Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.«”

(Jn 13,34-35)

„Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé.

Mert írva van: »Életemre mondom – mondja az Úr –, minden térd meghajlik előttem, és minden nyelv magasztalja Istent«.

Így tehát mindegyikünk magáról ad majd számot Istennek.

Ezért ne ítéljük el többé egymást, hanem inkább arra határozzátok el magatokat, hogy ne okozzatok a testvérnek megütközést vagy megbotránkozást!”

(Róm 14,10-13)

Szóval farizeusi elvárások terjesztése, arrogancia és megszólás helyett inkább arra használhatnánk mi, hagyományhű katolikusok az internetet, hogy Isten és az Egyház valódi parancsait hirdetjük, logikusan, észérvekkel, jó stílusban, nem mellesleg pedig azt, hogy Jézus Krisztus szeret minket és egyedül Ő tud boldoggá tenni, senki és semmi más, és hogy mennyire jó így élni, Isten és a keresztény testvéreink szeretetében.