Szent, anya, dolgozó nő

Amikor arról beszél bárki is katolikus körökben, hogy jobb lenne, ha a kisgyerekes anyák nem dolgoznának, fel szokott merülni néhány név mint akik katolikus anya létükre dolgoztak, és mégis oltárra lettek emelve. Az egyikük Szent Gianna Beretta Molla (1922–1962) a másikuk Szent Zélie Martin (1831–1877).

Először is azt kell elmondjam, hogy attól, hogy valaki szent, még nem volt minden döntése tökéletes. Lehet, hogy bizonyos dolgokban tévedett, vagy legalábbis a kisebbik jót választotta.

De ezen az általános kijelentésen túl szeretném megmutatni, hogy ez a két szent asszony se jó példa arra, hogy igenis össze lehet egyeztetni gond nélkül a munkát és a kisgyerekes anyaságot.

Timothy és Stephanie Gordon Catholicism vs. Feminism c. füzetében található két fontos idézet Szent Giannáról:

„Gianna már az eljegyzésünk idején megkérdezte tőlem, hogy folytathatja-e a hivatását, legalább addig, amíg a asszonyi és különösen az anyai kötelezettségei megengedik. Nem ellenkeztem, mert jól tudtam, mennyire lelkesen gyakorolja az orvoslást, mennyire ragaszkodik a betegeihez. Később közös megegyezéssel hoztuk meg a döntést, hogy a negyedik gyermekünk születésekor abbahagyja. E megállapodás szerint folytatta a hivatását egészen az utolsó várandósságáig."

Pietro Molla, Elio Guerriero és James G. Colbert, Saint Gianna Molla: Wife, Mother, Doctor (San Francisco: Ignatius, 2004)

„Miután visszatért Ponte Nuovóba, Gianna megpróbálta újraszervezni az életét, és időt találni mindenre: Pietrora és gyermekeikre, a háztartás vezetésére és az orvosi praxisára. Pietro látta, hogy mindig milyen elfoglalt, és megkérdezte tőle, hogy fontolóra venné-e a praxis feladását. Azonban Gianna válasza arra ösztönözte Pietrot, hogy ne kérdezze újra. »Ígérem neked – mondta neki egy nap –, hogy amikor még egy gyermekünk lesz, abbahagyom az orvosi munkát, és főállású anya leszek, bár ez nehéz lesz számomra.«”

Giuliana Pelucchi, Blessed Gianna Beretta Molla: A Woman's Life, 1922-1962 (Boston: Pauline Books & Media, 2002)

Szent Gianna Beretta Molla a negyedik gyermeke szülésekor halt meg. Feláldozta érte az életét. Miért takaróznak vele azok a nők, akik még a karrierjüket se tudják szükség esetén feladni? Ahogy az idézetekből kiderül, Gianna azt is feladta volna, pedig nagyon szeretett gyógyítani.

Egyébként még azt is fontos tudni az ő esetéről, hogy nem bölcsődébe adta a gyerekeit, hanem közeli családtagok vigyáztak rájuk. 

A másik példa Szent Zélie Martin, Lisieux-i Szent Teréz édesanyja, akinek sikeres csipkeüzlete volt. Feleség, nagycsaládos édesanya, üzletasszony – igazi megvalósulása a „mindent egyszerre” feminista álomnak, nem?

Nos, nem.

Egy cikkben ezt olvashatjuk:

„Zélie és Louis kilenc gyermeket neveltek, bár közülük négyen csecsemőként vagy kisgyermekként meghaltak. Leveleiben Zélie ír a gyermekek elvesztése miatti szívfájdalomról, Isten gondviselésébe vetett nagy bizalmáról még a tragédia közepette is, a férje és gyermekei iránti nagy szeretetéről, valamint arról, milyen kihívásokkal jár a munkája és anyai hivatása közötti egyensúly megteremtése. Valójában gyakran kívánja, bárcsak kevésbé lenne sikeres az üzletben, hogy több időt tölthessen lányaival.

(...)

Bár sikeres vállalkozó volt, Zélie leveleiből egyértelműen kitűnik, hogy komolyan vette feleségi és anyai hivatását, és elkötelezett volt családja iránt. Ahogyan férjéről ír, az gyönyörű, és gyermekei iránti szeretete szinte kiugrik a lapokról. (»Megőrülök a gyerekekért – írta. – Azért születtem, hogy gyerekeim legyenek.«) Zélie gyakran panaszkodott a rengeteg munkára, mert az távol tartotta őt a családjától (és kimerítette), de elkötelezett volt abban, hogy jól végezze munkáját — nem a siker vagy a gazdagság kedvéért, hanem azért, hogy támogassa munkásait és családját.

»Nem az a vágy hajt, hogy nagy vagyont halmozzak fel, mert több van, mint amennyit valaha akartam. De úgy gondolom, hogy ostobaság lenne részemről otthagyni ezt az üzletet, miközben öt gyermeket kell eltartanom. Minden tőlem telhetőt meg kell tennem értük, és egy dilemmával találom magam szemben. Vannak munkásaim, és nincs munkám, amit adhatnék nekik, miközben más cégek nagyon jól mennek.«”

Nem szabad arról sem megfeledkeznünk Zélie-vel kapcsolatban, hogy házimunkát egyáltalán nem kellett végeznie, mert cselédsége volt. És még így is nehéznek találta az anyaság és a vállalkozás összeegyeztetését.

Azt gondolom, hogy a feministák nagyon nagy bűnt követnek el a női nemmel, de úgy általában a családokkal szemben is, amikor azt hirdetik, hogy az anyaság és a munka (karrier) teljesen jól összeegyeztethethető, és egy nőnek nem kell választania még akkor sem, amikor kicsik a gyerekei. Ez óhatatlanul is csalódáshoz vezet és a férj, gyermekek, háztartás elhanyagolásához, valamint a nők túlhajtottságához. Ráadásul erre még rátesznek egy lapáttal azzal, hogy a háztartásbeliséget valami borzalmas dologként festik le, vagy legalábbis olyasmiként, ami csak butuska és életképtelen nőket elégít ki, ezen kívül nagy felelőtlenség és megalázó függőség.

Persze lehet azt mondani, hogy vannak olyan munkák, amik összeegyeztethetethetőek a kisgyerekes anyasággal, de azt hiszem, azok inkább mennek hobbiszámba, mert kevés időt vonnak el tőlünk és felüdülést jelentenek, nem fáradtságot. 

Senkit nem szeretnék bántani azért, mert kisgyerekes anya létére dolgozik. Tudom, hogy nem mindenki teheti meg, hogy otthon legyen. A hobbiszámba menő pénzkereset se probléma. A bűn az, mikor egy kisgyerekes anya vagy egy nagymama, akinek segítenie kéne az unokákkal, úgy dolgozik túl sokat, elhanyagolva a családját, hogy nem lenne rá valójában szükség.