Természetes családtervezés és az Istenbe vetett bizalom

Ha az ember jár-kel az interneten, találkozhat az alábbi véleményekkel: „a tcst-zés igazából ellent mond az Istenbe vetett bizalomnak” vagy „a tcst-zők 99,99%-a bűnösen használja”. (Amennyiben gyermekáldás elkerüléséről van szó. Hiszen foganásra is lehet használni a tcst-t.)

Én magam is volt, hogy azt gondoltam, igazából nagyon sokan élhetnének tcst-zés nélkül, és arra vágytam, bárcsak én is vállalhatnék annyi gyereket és úgy, ahogy „jön”, mert akkor abban biztos Isten akarata van és nem az enyém, így nincs meg annak a lehetősége, hogy esetleg önző módon, indokolatlanul kerülöm el a gyermekáldást.

Aztán rá kellett jönnöm arra, ahogy egyre több anyukát ismertem meg, egyre jobban elmélyedtem a témában és egyre több tapasztalatom lett anyaként, hogy valójában alig lehet olyan pár, akinek ne kéne tcst-znie legalább néha.

Miért nem bízhatja a párok többsége teljesen Istenre, hogy mikor és mennyi gyerekük legyen? Vajon van alapja ennek a bizalmatlanságnak?

Úgy gondolom, érdemes tisztázni az Istenbe vetett bizalom jelentését. Bízni Istenben nem jelenti azt, hogy passzívvá válok és nem használom a józan eszemet. Azt is Isten adta. Nem mellesleg Isten hozta létre az Egyházat és ruházta fel tanítói hatalommal. Ha valaki azt mondja, tcst-zni nem helyes vagy legfeljebb súlyos halálveszély esetén, valójában Ő nem bízik Istenben, mert elveti az Általa alapított tanítóhivatal tcst-vel kapcsolatos megállapításait.

Az Egyház tanításáról elmondható:

– Nem tesz különbséget teljes és időszakos önmegtartóztatás között, tehát nincs olyan, hogy tcst-zni kevésbé erkölcsös, mint teljesen tartózkodni a házasélettől. A tcst is általában nagyon sok lemondást kíván, hiszen ahhoz, hogy valóban hatékony legyen, sok biztonsági napot kell hagyni a ciklusban, amikor tilos a szex, ráadásul akkor biztosan nem szabad házaséletet élni, amikor egy nő a legjobban kívánná. 

– Nem csak halálveszély esetén alkalmazható.

– Nincs konkrét lista, mert a párok nem egyformák. Lehet, van, akinek valami meg se kottyan, míg más számára már elég ok a tcst-zésre.

– Lehet a tcst-t hosszú ideig alkalmazni, akár a házasság egész ideje alatt.

Érdekes kérdés a tcst-vel kapcsolatban, hogy nem rossz dolog-e megakadályozni gyermekek foganását? 

Az az igazság, hogy mi nem a hipotetikusan, a jövőben esetleg megszülethető gyermekeinkért vagyunk felelősek elsősorban, hanem azokért, akik már megszülettek. Nem tehetem kockára az ő javukat még nem is létező gyerekek érdekében. Ezért egy felelős katolikus szülő figyelembe veszi a gyermekvállaláskor, hogy egy újabb várandósság és gyermek nem akályozná-e őt túlságosan abban, hogy a már meglévő gyermekeknek mindent megadjon, amire szükségük van.

A katolikus ideál nem az, hogy szüljünk annyi gyereket, amennyit csak biológiailag képesek vagyunk, hanem az is fontos, hogy anyagi, egészségügyi és lelki-szellemi értelemben is meg tudjuk adni a gyerekeknek mindazt, ami nekik kell. Nagylelkűnek, sőt hősiesnek kell lennünk, de nem vakmerőnek, istenkísértőnek!

Vannak olyan katolikus nők, akiknek azt kell megtanulniuk, hogy ne aggodalmaskodjanak olyan miatt, ami miatt nem kell (pl. mit gondolnak mások), vagy legyenek kevésbé kényelmesek és merjenek több gyereket vállalni. De vannak olyanok is, akiknek azt kell megtanulniuk, hogy ne vállalják túl magukat azért, mert alaptalanul rettegnek attól, hogy nem Isten akaratát követik akkor sem, ha jogos okkal tcst-znek. Az ilyen nőknek meg kell tanulniuk bízni Istenben az Egyházon, a férjükön és a józan ítélőképességükön keresztül.

Ez persze nem könnyű, mert nagyon nagy szentnek tűnhetnek azok a nők, akik azt hirdetik, hogy gyakorlatilag bűn a tcst-zés, és 1-1,5 évente szülik a gyerekeket, amíg csak nem jön a klimax. Amerikában például vannak olyan protestáns felekezetek, ahol ez az elvárás, és hagyományhű katolikusok közt is terjed ez a gyakorlat emiatt. Csakhogy szintén Amerikának köszönhető, hogy láthatjuk, mi lesz az ilyen nők gyerekeiből, és bizony sokan elhagyják a hitet, mert rossz volt a gyerekkoruk és nem mellesleg nem akarnak olyan savanyú mártíranyák lenni, mint amit otthon láttak.

Ott van pl. a Duggar család, akiknek éveken át volt egy tv-műsora. Ők egy fundamentalista protestáns család, és 19 gyermekük született. A felnőtt gyerekeik közül többen is kitálaltak, mi volt rossz a gyerekkorukban, és eszük ágában sincs ilyen módon hozzáállni a gyermekvállaláshoz.

Mi lehet a hátránya a vakmerő gyermekvállalásnak? Mit kell figyelembe venni újabb gyerek vállalásakor?

– A várandóssággal, a szüléssel és az utána való felépüléssel kapcsolatos terhek tönkre tehetik az édesanyát fizikailag és pszichésen egyaránt. Meg kell tapasztalnia mindenkinek egyénileg, őt hogy érinti a várandósság és a szülés, mennyi időnként és hányszor tudja vállalni. A női szervezet és idegzet rendkívül változatos képet mutat e tekintetben. 

– A gyerekekkel kapcsolatos teendők elvégzése, elég figyelem adása nagyon fontos. Fel kell mérnünk, hogy tudunk-e több gyerekkel foglalkozni vagy sem. Nem tudunk száz felé szakadni. Van segítségünk? Mennyit dolgozik a férjünk? Tudnak és akarnak nagyszülők, más rokonok, barátok segíteni? Vagy súlyos pénzeket kell kifizetnünk egy babysitternek akár csak olyanok miatt is, ha el akarunk menni szülői értekezletre, évzáróra stb. a túl picik nélkül? Figyelnünk kell arra is, hogy ne parentifikáljuk a nagyobb gyerekeket – a gigacsaládoknál ez volt általában a legnagyobb hiba a gyerekek beszámolója szerint. Én is elvárom, hogy segítsenek a nagyok a kicsikkel, de csak egészséges mértékben, ami a koruknak megfelelő és nem terheli túl őket.

– Persze nem csak az ügyintézésre gondolok, meg arra, hogy legyen nekik mit enni és mibe öltözni, hanem arra is, hogy odafigyeljünk rájuk, foglalkozzunk velük. Már nem olyan az anyaság, mint régebben, hogy reggel kizavarták a gyerekeket, aztán vacsorára hazamentek. Kell a gyerekeknek minőségi időt adni. És ha lehet, kedvesnek és türelmesnek kell lennünk velük, ez pedig nem könnyű. A sok gyerekkel járó folytonos készenlét, folytonos zaj, folytonos veszekedés – ez különösen introvertált anyák számára nehéz, de nem csak nekik. Annak semmi értelme, hogy annyi gyereket szülünk, hogy nem bírjuk idegileg, és folyton rosszkedvűek, feszültek, idegbetegek vagyunk és ezt a képet adjuk tovább a gyerekeinknek a nagycsaládról, hogy anya túlvállalta magát, ezért folyton kiabál és egy elviselhetetlen, igazságtalan pokróc.

– Lakhatás. Van elég hely a családunknak, ill. van rá kilátás, hogy lesz a jövőben? El tud vonulni, akinek arra van szüksége, és tud pihenni, kikapcsolódni, tanulni, egyedül és nyugalomban lenni? Azzal nem értek egyet, hogy minden gyereknek kell saját szoba, de kell legyen annyi helyiség, hogy el lehessen vonulnia annak, akinek épp ez kell. 

– Anyagiak. Hónapról hónapra élünk? Úszunk a hitelekben? Persze Isten ad legelőt, de nem oldja meg helyettünk a rossz pénzügyi döntéseinkből fakadó problémáinkat automatikusan, csak mert gyerekünk született. Ha így lenne, minden putris család feneke alá kacsalábon forgó palotát tolt volna, mert ott aztán tényleg gátlástalanul szülik a gyerekeket a semmire.

Tudom, értitek, hogy nem azt akarom mondani, hogy ne legyünk nagycsaládosok, hiszen én is az vagyok. Azt se akarom mondani, hogy mindenkinek kötelező tcst-znie. El tudom képzelni, hogy vannak párok, akiknek sose kell. De ők egy szűk kisebbség kisebbsége lehetnek csak, akikre a gond nélküli terhességek, könnyű szülések, jó anyagi helyzet, nagy ház, acél idegzet, erős testalkat, rengeteg nagyszülői segítség és csupa jótermészetű, könnyen kezelhető és tökéletesen egészséges gyerek a jellemző. Hány ilyen pár van? Őszintén szólva én egyet se ismerek, de biztos van.

Amit mondani akarok, az az, hogy merjünk bízni a férjünk és a saját józan ítélőképességünkben, és az Egyház tanításában. Ezeken keresztül Istenben bízunk! És nem követünk el bűnt, ha a már meglévő gyerekeink, illetve a férjünk és a magunk érdekében nagyobb korkülönbséggel vállalunk csak gyerekeket vagy nem vállalunk egyáltalán többet, ha a helyzet ezt kívánja. Ez nem bűn. Sőt meggyőződésem, hogy bizonyos helyzetekben ezt várja el tőlünk Isten, mert Őt kísérteni a bűn!

Nagy felelősségünk van abban, hogy ne csak akármilyen családot, hanem pozitív családi példát adjunk a gyerekeinknek. Hogy úgy nőjenek fel: anya bízott apában és magában, mert gondolkodni, nem vállalta túl magát, és nem terhelt le minket, gyerekeket se, és nem fosztott meg semmitől, amire szükségünk van. És ezek miatt azt gondolják, jó dolog a katolikus nagycsalád, ők maguk is így szeretnének élni, hacsak nem ad nekik más hivatást Isten.

Eddig főleg arról írtam, hogy merjünk több gyereket vállalni, bátrabbnak, önzetlenebbnek lenni. Most megírtam a másik oldalt is. Mert ahogy mindig mondani szoktam, a Sátán mindenkinek megadja a maga szélsőségét, amiben elveszejtheti őt. Egyikbe se essünk bele! Az Egyháznak és a férjünknek való bizalomteljes és alázatos alárendelődés meg tud óvni a gonosz csapdáitól. Ebben gyakoroljuk tehát magunkat a gyermekvállalás esetében is.