Csak azért se legyünk skizmatikusok!

Nemrégiben a Vatikán kiközösítette Viganò érseket. Ezen sokan felháborodtak. Én nem. A Vatikán csak azt mondta ki, amit Viganò már maga kimondott: hogy nincs közösségben a pápával, mert nem tartja őt annak. Úgyhogy nem igazán értem, mi az annyira sokkoló és felháborító a kiközösítésben.

Amit viszont megértek, az az, hogy a kettős mérce sérti sokak igazságérzetét. Mert nyílt eretnekek viszont nyugodtan maradhatnak püspökök, érsekek, bíborosok, sőt, jelentős kinevezéseket kapnak.

De ettől még a skizma is bűn és kizár az Egyházból.

A mi dolgunk az, hogy ne álljunk egyik oldalra sem. Ne legyünk se pápaimádó, eretnek modernisták, se a pápát el nem ismerő szedevakantisták, skizmatikusok.

Nekem van egy olyan benyomásom, hogy a jelenlegi pápaság kifejezetten örül annak, ha hagyományhűek megkattannak, elkezdenek szélsőséges tanokat, obskurus összeesküvés-elméleteket és skizmatikus nézeteket hangoztatni. Hiszen így magunkat zárjuk ki az Egyházból. A modernisták meg csak egy kávét kérnek.

Bármennyire is nehéz, meg kell őriznünk a józan eszünket. Nem szabad szektásodnunk, rigoristává, farizeussá válnunk, főleg nem szedevakantistaként kigolyóznunk saját magunkat az Egyházból. Ehelyett ragaszkodnunk kell hozzá, benne kell maradnunk, és józan, derűs, vonzó alternatívát nyújtanunk a modernista posvánnyal szemben.

Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy hagyjuk a vallásos gőgöt eluralkodni a lelkünkben, vagy hogy direkt polgárpukkasztunk, különcködünk, ostoba szélsőségeket hirdetünk.

Nem egy emberről tudok, akik számára a hagyományhű katolicizmus rendkívül taszító a fentiek miatt. És azt kell mondjam, velem is nagyon durván bánt egy-két hagyományhű katolikus megmondóember. Vagy a legutóbbi eset, hogy a Szent Mihályban beszólt egy férfi a férjemnek, hogy miért rövidnadrágban van. Örülök, hogy olyasvalakit talált meg, aki szilárd a hitében és veterán hagyományhű, nem egy olyan embert, aki most volt ott először és emiatt lehet, nem menne soha többé. (Egyébként a férjem is visszavághatott volna, hogy az ő felesége akkor miért fedetlen fővel vesz részt a misén, de hála Istennek, nem ezen a szinten mozog.)

Szóval meg kéne őriznünk a józan eszünket, növekedni az alázatban és a szeretetben, és nem különcködő farizeusokként viselkednünk. Ebben szerintem sokat segít az, ha nem egy hagyományhű buborékban élünk, főleg nem egy netes buborékban, ahol az emberek egymást hergelik a hülyeségekkel.

Az utóbbi időben meggyőződésemmé vált, hogy jelen kell lennünk a helyi plébániánkon is, benne lenni különböző közösségekben, időnként eljárni a helyi misére is. Egyrészt, hogy másokat a hagyomány felé tudjunk vonzani. Másrészt, hogy mi magunk ne „szálljunk el”. Legyenek offline emberi kapcsolataink, lássuk csak meg, hogy vannak nagyszerű katolikusok a Novus Ordo plébániákon is, és ne gondoljuk, hogy mi vagyunk a „szent maradék”, és rajtunk kívül mindenki téved meg bűnös, és nem is „igazi” katolikus.

Ezen kívül hasznos lehet levenni a követést olyanokról a Facebookon vagy a Youtube-on, akik ezt a fajta farizeusi, szektásodó hagyományhűséget képviselik, és olyanokat keresni helyettük, akik derűsen, józanul és alázattal képviselik az igazságot.

Végül szeretném ajánlani egy régebbi bejegyzésemet, amit Chad Ripperger atya és Kovács Ervin Gellért atya prédikációi alapján készítettem, és hasonló gondolkatokat fogalmaznak meg – hátha nekik hisztek, ha nekem nem is.

Sok sikert kívánok a józan, alázatos, pápasághoz hű katolikus élethez!